Nagy verést kapott a Kárpáti Lembergben

Kézilabda

2020. február 5., 08:12 , 992. szám

Nem sok esélye maradt az elődöntőbe kerülésre az Ukrán Kupában az Ungvári Kárpáti női kézilabda-csapatának, mivel a negyeddöntő első találkozóján Viktor Csernov lányai 12 góllal alulmaradtak Lembergben.

Korábban már hírt adtunk róla, hogy a sorsolás szeszélye folytán már a negyeddöntőben létrejött a finálénak is beillő Halicsanka Lviv – Ungvári Kárpáti párosítás, amelynek az első mérkőzését a hét végén játszották le Lembergben.

A bajnoki és kupacímvédő, illetve a most folyó pontvadászatban is első helyen álló lembergiek nem sok esélyt adtak ellenfelüknek, hiszen végig domináltak a találkozón, amelyet végül 30-18 arányban nyertek meg. A Tetyana Stefan által irányított házigazdák soraiban a csapatkapitány Natalja Szavcsin 9 góllal volt a legeredményesebb, de dicséretet érdemel a lembergiek kapusa, Viktória Szaltanyuk is, aki 50 százalék körüli hatékonysággal védett. A visszavágót február 8-án rendezik az ungvári Junyiszty sportcsarnokban.

(tamási)