Dubilet a megszállt területeken élők számát is megbecsülte

2020. február 7., 09:13

Ukrajna lakossága – a kormányzat által nem ellenőrzött területeken élőket is figyelembe véve – körülbelül 44 millió fő lehet – közölte Dmitro Dubilet, a miniszteri kabinetet irányító miniszter a Hromadszkének adott minapi interjújában.

A miniszter jelezte, az Ukrajna tényleges népességének becslése projekt keretében az ukrán hatóságok által ellenőrzött területek lakóinak számát nevezték meg.

„Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettük a megszállt területeken tartózkodó embereket, de sajnos nincs lehetőségünk megszámolni az ottmaradottakat” – mondta.

Mint fogalmazott, az utóbbi években az Állami Statisztikai Szolgálat csak megbecsülni tudja a megszállt területeken élők számát.

„Azt hiszem, ha számításba vesszük azokat az embereket, akik a megszállt területeken maradtak, ha mindenkit beszámítunk, akkor körülbelül 44 millió lesz, valami hasonló” – közölte a miniszter az ország teljes lakosságának számát illetően.

A korrespondent.net emlékeztet, Dubilet korábban kijelentette, személyes véleménye szerint nem szükséges hagyományos népszámlálást végezni az országban, mivel vitathatók az eredményei és nagy kiadással jár a költségvetés számára. A kormány ezt megelőzően megkísérelte különböző módszerek alkalmazásával megbecsülni Ukrajna jelenlegi lakosságát, s arra jutottak, hogy az országban 37,3 milliónyian élnek. Utóbb viszont a szakemberek a Dubilet-féle virtuális népszámlálás számos hiányosságára és furcsaságára hívták fel a figyelmet.

(korrespondent.net/hromadske.ua/Kárpátalja)