Ami üdvös, és ami hasznos

Görögkatolikus Jótékonysági Bál

2020. február 11., 17:26 , 993. szám

A beregszászi Arany Páva étteremben szervezte meg VIII. jótékonysági bálját a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) február 8-án.

A GISZ mára hagyományossá vált jótékonysági bálján gyűjtött már többek között gyermekek táboroztatására, a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon és az „Elfelejtett” gyermekek javára is. Ebben az évben a belépőjegyek, tombolajegyek és az árverésre szánt tárgyak megvásárlásával a Szent Margit-program bővítéséhez járultak hozzá a résztvevők.

A bál a Miatyánk elimádkozásával vette kezdetét Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke vezetésével. A segédpüspök atya köszöntőjében hangsúlyozta: ez az esemény az egyház életében is fontos, hiszen azt mutatja, hogy a keresztény ember egy mulatság keretein belül is tud értéket közvetíteni.

Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi főkonzulja köszöntőjében az ez év szeptemberében Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Világkongresszusra emlékeztetett, mely összefogja Európa katolikusait. Mint fogalmazott: az egyháznak különösen fontos szerepe van abban, hogy megtartsuk a keresztény Európát lelki, kulturális, nemzeti és történelmi szempontból egyaránt. Ezt a célt szolgálja a bál és a Szent Margit-program is. A főkonzul úr köszöntője zárásaként kiemelte: ha mi nem teszünk a keresztény Európáért, semmilyen külső erő nem fogja ezt megtenni helyettünk.

„A kereszténység az az alap, melyre bátran építhetjük közösségeinket” – emelte ki Lődár Jenő, a GISZ elnöke. Sokan felismerik, hogy vannak a környezetükben nehéz helyzetben lévő családok, gyerekek. Ez a helyzet szülte a Szent Margit-programot is, melynek keretében ebben az évben jószándékú adakozóknak köszönhetően több mint 140 gyereket sikerül támogatni egy kisebb összeggel. A bál célja, hogy bővítsük a támogatottak körét. „Amit megtehetünk, s ami üdvös és hasznos, azt tegyük meg!” – zárta köszöntőjét a szervezet elnöke. Harangozó Miklós görögkatolikus áldozópap pedig a közelgő böjtre, és lelkünk formálásának fontosságára hívta fel a figyelmet pohárköszöntőjében.

Az idei bálon 80 magánszemély, szervezet, intézmény, üzlet járult hozzá adományaival a nyereményeikhez vagy az árveréshez. Az est jó hangulatáról a Beregszász Dixieland Band és a Fortuna együttes gondoskodott, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákjai pedig keringőjükkel emelték az est hangulatát. A tombolán több száz tárgy talált új gazdára, az árverésen pedig 10 tételre, köztük biotermékekből összeállított ajándékkosárra, festményekre, faragott címerre licitálhattak a résztvevők.

A bál során közel 30 ezer hrivnyát sikerült gyűjteni a Szent Margit-program számára.

Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet