Az ukrán GDP csaknem egy negyedét teszi ki a szürkegazdaság

2020. február 18., 09:30

Az ukrán bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság – derült ki abból a kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a statisztikai hivatallal együttműködésben, és amelynek eredményét hétfőn tette közzé a jegybank honlapján.

Az ukrajnai szürkegazdaságot vizsgáló elemzők megállapították, hogy a 2018. évi GDP 23,8 százaléka, azaz 846 milliárd hrivnya (9890 milliárd forint) keletkezett szürke műveletekből. Ebből jelentős részt, a GDP 19,7 százalékát, azaz 702 milliárd hrivnyát (8207 milliárd forint) tettek ki a készpénzes elszámolások.

A jegybank éppen ezért elsősorban a nem készpénzes kifizetések fejlesztésével igyekszik leküzdeni a szürkegazdaságot.

„Általában véve a szürkegazdaság csökkenthető a szociális kifizetések kizárólag nem készpénzes formában történő bevezetésével, adókedvezményekkel, a kis- és középvállalkozások számára POS-terminálok telepítésével, valamint egyéb más, a kereskedőket és a fogyasztókat is egyaránt a nem készpénzes elszámolásra ösztönző megoldásokkal” – idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál a jegybank közleményét.

Az UNIAN ukrán hírügynökség pedig arra emlékeztetett: európai országokban végzett kutatások kimutatták, hogy a készpénz nélküli fizetések arányának száz százalékra növelése a szürkegazdaság arányát a GDP 0,6-3,7 százalékával csökkentheti, az államháztartási bevételek pedig ennek köszönhetően a GDP 0,1-0,8 százalékával nőhetnek.

Az UNIAN adata szerint Ukrajnában 2019-ben a bankkártyás fizetések száma 29 százalékkal nőtt az előző évihez képest, és a tranzakciók száma elérte az 5 milliárdot, az összeg tekintetében ez 24 százalékos növekedést eredményezett, a teljes forgalom megközelítette a 3600 milliárd hrivnyát.

(MTI)