Szórványprogram újratervezve

2020. február 19., 11:06 , 994. szám

Háromnapos szórványkonferenciát szerveztek Beregszászban február 14–16. között, melyre a kárpátaljai szórványtelepüléseken dolgozó pedagógusokat, aktivistákat várták. Az intenzív program során a résztvevők különböző előadások, valamint gyakorlati foglalkozások által kaphattak módszertani segítséget ahhoz, hogyan oktassák a magyar népművészetet, a magyart mint idegen nyelvet a szórványban.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), a Tulipán Tanoda, valamint a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központja által szervezett konferencián a résztvevők többek között olyan tematikus előadásokat hallgathattak, hogy hogyan kell tanítani a magyart mint idegen nyelvet a népi játékokon, mondókákon keresztül. Szó volt a szórványoktatás helyzetéről és jövőjéről, emellett gyakorlati foglalkozások során kézműves ötletekkel is bővíthették tudástárukat, illetve betekintést nyerhettek a néptánc alapjaiba.

A konferencia első napján dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke előadásában a kárpátaljai szórványoktatás helyzetét, jövőképét vázolta a jelenlévőknek. Dr. Váradi Natália, a főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője a magyar mint idegen nyelv oktatásának rendszerét mutatta be a hallgatóságnak. Kiss Julianna, a Tulipán Tanoda vezetője a tanoda működését, céljait ismertette. Ezt követően a három nap során különböző gyakorlati és elméleti előadások következtek csoportos bontásokban.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke lapunknak elmondta: „Kárpátalján a szórványról nem lehet egységes képet festeni, hiszen mindenhol más a helyzet, mások az igények. Mi csak reflektálni tudunk ezekre az igényekre, illetve mindenütt fel kell mérni a pontos helyzetet, és ez alapján tovább haladni. A KMPSZ a 90-es évek óta folytat szórványprogramot, amely eleinte abból állt, hogy a főiskolás diákok napközis státuszban mentek ki különböző településekre, ahol főleg plébániák udvarán foglalkoztak a gyerekekkel. Ezt követően fakultációként jelent meg az iskolákban a magyar nyelv oktatása, később, ahogy innen kiszorult, megjelentek a vasárnapi iskolák, ahol órák után foglalkoztak a gyerekekkel. A mostani konferencia alkalmával a szórványprogramunkat terveztük újra, ennek a bemutatására került sor” – mondta az elnök asszony.

A főiskola néhány éve felvállalta, hogy azokon a településeken, ahol igény van rá, oktatja a magyart mint idegen nyelvet, ugyanis Kárpátalján reneszánszát éli a magyar nyelv. Ebből adódóan a konferenciára meghívást kaptak a tanfolyamon részt vevő pedagógusok is. A KMPSZ elnöke szerint a szórványvidékeken sorvad a magyar népi kultúra, ezért intézményesült programot hoztak létre, amelyet a Tulipán Tanoda lát majd el. Ennek keretében a magyar népi kultúrát, néptáncot, népi gyermekjátékokat szeretnék visszatanítani. „Most olyan szórványkonferenciát tartottunk, ahol mindenki bemutatta a saját tevékenységét, hogy megismerjék egymást, egymás munkáját, és a későbbiekben a saját településeiken is együtt tudjanak dolgozni. Ezeket az egymás mellett tevékenykedő embereket hívtuk össze, hogy legyen egy olyan találkozási pont, ahol elindulhat a párbeszéd közöttük” – tette hozzá Orosz Ildikó.

A konferenciát összegző beszélgetés zárta, amelyen a résztvevők és a különböző részlegek vezetői megbeszélték a felvetődő kérdéseket.

ve