Ukrajna és Magyarország dolgozik a közúti fuvarozás liberalizálásán – infrastrukturális miniszter

2020. február 24., 09:11

Dolgozunk az Ukrajna és Magyarország közötti közúti fuvarozás közeljövőbeni liberalizálásán – jelentette ki Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter a Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral a lengyelországi Krasyczinben szombaton folytatott megbeszélést követően, adta hírül hivatalos honlapján az Ukrán Infrastrukturális Minisztérium.

A közlemény szerint Kriklij és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a lengyelországi városban A Kárpátok Európája elnevezésű nemzetközi konferencia keretében találkozott. A felek a két ország közötti közúti fuvarozás liberalizálásának ügye mellett áttekintették a közös infrastrukturális projektek kérdéskörét is.

A találkozón a miniszter hangsúlyozta, dinamikusan fejlődik az ukrán-magyar együttműködés. Hozzátette, Ukrajna kidolgozta a jelenleg hatályban lévő kétoldalú nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás jegyzőkönyvbe foglalt módosításait a kétoldalú és tranzit teherfuvarozás, valamint nem menetrendszerű utasszállítás liberalizálása céljából. Úgy vélte, haladni kell az idővel, és digitalizálni kell a közlekedési folyosókat, ami azt jelenti, hogy a papír alapú fuvarengedélyekről könnyen kezelhető elektronikus szolgáltatásra kell áttérni – mutatott rá Kriklij.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy jelenleg folyik a határ menti infrastruktúra korszerűsítési projektjének a megvalósításával kapcsolatos munka, beleértve az olyan projekteket, mint a Beregszászt elkerülő autóút és a Záhony-Csap közötti határhíd építése.

Mosóczi László megjegyezte, hogy dinamikusan fejlődik Magyarország és Ukrajna együttműködése a közlekedési infrastruktúra terén, és rámutatott a két országban található közlekedési folyosók összekapcsolásának fontosságára.

(vb/karpat.in.ua)