Majdan: a kiábrándító igazság

Elgondolkodtató kutatási eredmények jelentek meg minap a világhálón. A Razumkov Központ és a Demokratikus Kezdeményezések Alap közös felmérése szerint napjainkban csupán az ukránok 45,5%-a jellemezné a méltóság forradalmaként a 2013 végén – 2014 elején Ukrajnában, a kijevi Majdanon történteket. Ha viszont csak egy kisebbség szerint ment végbe forradalom az országban, akkor mégis miért ezt tekinti állami ideológiának a mindenkori kormányzat?

A válaszadók 17,7%-a úgy gondolja, hogy a Majdan „kényszerű hatalomváltás volt, nem teljesen legitim eszközökkel”, 23% szerint államellenes puccs, 13,7% ugyanakkor nem tudott válaszolni a kérdésre. Mint látható, összességében az ukránok több mint 40%-a választotta inkább a „méltóság forradalmának” valamely alternatív meghatározását.

Ne higgyük azért, hogy az ukránok elfelejtették volna, hogy mi történt az országban a puccs előtt. A megkérdezettek 58,8%-a nem szeretne visszatérni a 2014 előtti Ukrajnába. A válaszadók 38,9%-a felelt erre a kérdésre határozott nemmel, 19,9% pedig „az inkább nem” válaszlehetőséget jelölte meg. Vagyis, akik nem tekintik szent forradalomnak a Majdant, azok távolról sem szenvednek amnéziában, és nem is az ellenség megtévesztő praktikáinak áldozatai.

A véres események óta eltelt öt évben azonban óhatatlanul bekövetkezett a kijózanodás és még mindig tart. A strana.ua Telegram-változatának elemzése szerint erre vallanak a felmérés következő kérdésére adott válaszok is, melyek szerint, ha a „forradalmi” események napjainkban zajlanának, az ukránoknak csupán 37,8%-a lenne kész támogatni a Majdant, 10,2% az „antimajdant” választaná (a vesztes oldalt nyilván sosem népszerű támogatni), 39,1% viszont nem támogatna senkit, 13,7% pedig nem tudott (vagy nem akart) válaszolni a kérdésre. Tehát a Majdant jelenleg az ukrán lakosságnak csupán valamivel több mint az egyharmada támogatná, lényegesen többen vannak, akik legszívesebben kimaradnának az egészből. Ez az „elidegenedés”, a majdanos értékektől való eltávolodás különösen azért lényeges, hiszen a hivatalos Ukrajna változatlanul ezek mentén, vagyis immár a többség véleményével nem megegyező módon igyekszik meghatározni önmagát, bizonyítani legitimitását.

A Razumkov Központ weboldalán megjelent tájékoztatóból kitűnik, hogy a felmérést 2019. december 13–18. között végezték Ukrajna valamennyi régiójában a Krím és a Donyec-medence megszállt területeinek kivételével, 2017 felnőtt (18 évesnél idősebb) válaszadó bevonásával. Ezzel kapcsolatban a strana.ua emlékeztet, hogy a Majdan idején nagyjából azonos arányban – kb. 45–45 százalékban – oszlottak meg a „forradalmi” eseményeket támogatók, illetve nem támogatók. Igaz, akkoriban a közvélemény-kutatók még az utóbb elcsatolt Krím, illetve a megszállt területek döntően orosz ajkú lakosságát is megkérdezték, mutat rá a portál. Azóta viszont, úgy tűnik, az ő véleményükre Ukrajnában senki nem kíváncsi – bár azt változatlanul elvárnák tőlük Kijevben, hogy hű ukrán állampolgárok legyenek.

A tavaly decemberi, illetve idei megemlékezések tanúsága szerint a nyilvánvaló megosztottság ellenére az ukrán kormányzat változatlanul úgy tesz, mintha a „méltóság forradalma” olyan meghatározó történelmi esemény lett volna, amely alkalmas rá, hogy az ukrán nemzeti eszme fundamentumává váljék. Holott a napvilágra kerülő tények lassan a legelkeseredettebb nacionalistákat is meghátrálásra késztetik.

Ezzel összefüggésben elsősorban Anatolij Sarij blogger kutatásai figyelemre méltók, aki például az úgynevezett „Mennyei Század” – Ukrajnában sokan máig így emlegetik a „forradalom” kijevi áldozatait – több tagjáról is kiderítette, hogy nem a Majdanon, illetve nem a Majdan idején hunytak el. Példaként említi Tarasz Szlobogyant, akit Petro Porosenko elnökként Ukrajna Hőse érdemrenddel tüntetett ki, holott még 2013 októberében, tehát a kijevi tüntetések kezdete előtt lett öngyilkos. Nem véletlen, hogy Porosenko, az ukrán államiság egyik élharcosa sem igen emleget már „Mennyei Századot, inkább nyolcvannál is több áldozatról beszél.

Anatolij Sarij rámutat: távolról sem arról van szó, hogy élvezetet jelentene az ukrán nemzeti mítosz rombolása. Azoknak az anyagoknak a jelentős hányada, amelyekre feltáró riportjait alapozza, megtalálhatók a Majdanon elkövetett bűncselekmények ügyében elrendelt nyomozás anyagai között. A vizsgálatot folytató legfőbb ügyészség évek óta hallgat ezekről az anyagokról, illetve meghamisítja azokat, mutat rá Sarij. Ugyanígy elhallgatják a hatóságok azokat a bűncselekményeket, amelyeket a Majdan résztvevői követtek el a rendfenntartó erők tagjai ellen.

A Majdanon eldördült sortüzek évfordulója kapcsán ismét felmerült a kérdés, érdemes-e lerombolni azokat a mítoszokat, amelyek láthatóan oly fontosak az ukrán társadalom egy része számára? Mint látható, napjainkban egyre többen gondolják úgy, hogy egyenesen kötelező ezt megtenni, hiszen voltak már szent és sérthetetlennek tartott igazságaink korábban is (lásd a Szovjetuniót!), és a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy azok hová vezettek. Ráadásul, mutat rá Sarij, a majdanosok állítják, hogy ők egyebek mellett a szólásszabadságért küzdöttek, ezzel szemben máig nem ildomos, már-már árulásnak számít kimondani az igazságot, ha az szembemegy a forradalmi dogmákkal.

Egyre többeknek van elegük abból, hogy az országban hat éve tabu az igazság, hazugságokkal, kitalációkkal tömik a gyerekek fejét az iskolában. És mi legyen azokkal a volt rendőrökkel, belügyi katonákkal, akik évekig ültek és ülnek ma is bírósági ítélet nélkül börtönben, mivel őket tartják felelősöknek a Majdanon elkövetett bűncselekményekért? Ugyanakkor a feladatukat végző rendfenntartók ellen elkövetett bűncselekményekért máig senkit nem vontak felelősségre.

Olena Lukas, az Azarov-kormány igazságügyi minisztere a Janukovics-érában, aki napjainkban szintén a Majdanon történteket vizsgálja, több okra vezeti vissza, hogy miért nem vizsgálták ki a Majdanon történteket Porosenko elnök idejében, s miért valószínűtlen ez ma, Zelenszkij elnök hivatali ideje alatt is. Az első ok, hogy Ukrajnában törvény rendelkezik a Majdan résztvevőinek amnesztiájáról. Márpedig így sem a rendőrség által, sem a rendfenntartók ellen elkövetett bűncselekményeket nem lehet alaposan kivizsgálni. A második ok, hogy a Majdan óta hivatalba került valamennyi ukrán legfőbb ügyész „haszon­élvezője” az akkori eseményeknek. Lukas arra is rámutat, Arszen Avakov belügyminiszter a Majdan komendánsa volt, tőle sem várható tehát a történtek objektív kivizsgálása. A jogász szerint maga Zelenszkij elnök is képmutató, hiszen miközben az évforduló kapcsán részvétét fejezte ki a Majdanon elesettek hozzátartozóinak, az ugyancsak a Majdanon életét vesztett 23 rendfenntartóról, a hatósági személyeket ért 205, lőfegyver okozta sérülésről, több mint 260 súlyos testi sértésről egyetlen szót sem ejtett. Végül, mutatott rá Lukas, az egész Majdan utáni Ukrajna három mítoszon alapul: a „szent” Majdanon és a „Mennyei Századon”, az erővel elcsatolt Krímen, valamint a Donyec-medence mítoszán. Ha ebből az építményből eltávolítunk egy téglát, az egész konstrukció összedőlhet, sokaknak kinyílhat a szemük, ezért a mítosz érinthetetlen, aki pedig mégis kikezdi, azt megbüntetik, ellehetetlenítik.

(ntk)