Tisztújító közgyűlések

2020. február 26., 09:41 , 995. szám
Szolyva

Tiszaújlakon a községháza dísztermében nagyszámú KMKSZ-tag részvétele mellett tartották meg a 413 tagot számláló KMKSZ-alapszervezet tisztújító közgyűlését. Bencze Rudolf, az alapszervezet elnöke beszámolójában visszatekintett az eltelt időszak eredményeire: a történelmi megemlékezések és a Turul-ünnepség megszervezésében való részvétel mellett a polgármesteri hivatallal közösen felavatták az 1848-ban nemzetőröknek beállt helybeli lakosok emléktábláját. A múlt évi parlamenti választásokon pedig a KMKSZ-tagság mozgósításának köszönhetően dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke kapta a legtöbb voksot a nagyközségben. A közgyűlés ezt követően megfelelőnek ítélte az alapszervezet munkáját, s újraválasztotta elnöknek Bencze Rudolfot.

Salánkon ugyancsak sok KMKSZ-tag jelent meg az alapszervezet tisztújító közgyűlésén, melynek a görögkatolikus ifjúsági ház adott otthont. Az elnöki beszámoló előtt, az anyanyelv világnapjára (február 21.) való tekintettel a Mikes Kelemen Középiskola diákjai népdalcsokrot adtak elő. Majd Kalanics Éva alapszervezeti elnök felidézte, hogy az eltelt évben az alapszervezet megrendezte a farsangi bált, tereprendezési munkálatokat végeztek a Mikes-kútnál, és egy szép stilizált kutat emeltek a tönkretett kút helyébe. Kalanics Éva ugyancsak szólt a földprivatizációban való részvételükről és a földprivatizációt érintő nehézségekről. A közgyűlés megfelelőnek minősítette az alapszervezet tevékenységét, és újabb három évre bizalmat szavazott Kalanics Évának. Dr. Kész Barnabás történész, néprajzkutató, főiskolai tanár és megyei tanácsi képviselő is beszámolt a megyei tanácsi KMKSZ-frakció munkájáról. Majd Kalanics Éva javaslatára megalakult a helyi Egán Ede Kör, melynek elnökévé Zán Gizella salánki vállalkozót választották meg.

Csepében Szerbák Lenke alapszervezeti elnök köszöntötte a tisztújító közgyűlésen megjelenteket. Beszámolójában elmondta, hogy jelenleg 400 tagja van a KMKSZ Csepei Alapszervzetének, sokan elköltöztek a faluból, és négyen elhaláloztak az elmúlt évben. 2019-ben méltatták a magyar kultúra napját, megemlékezést szerveztek március 15-én, majd május 4-én az édesanyákat köszöntötték. Családi napot is szerveztek augusztus 20-án, illetve a Mikulás-napi ünnepség alkalmával 120 ajándékcsomaggal kedveskedtek a gyerekeknek. A faluban több mint 300 személynek sikerült benyújtani a pályázatát a földprivatizációval kapcsolatban, több mint 200-an pályáztak sikeresen az Egán Ede-alapítványnál, a KMKSZ támogatásának köszönhetően folyik az emlékpark körülkerítése, amely várhatóan március 15-re elkészül. Befejezéséhez közeledik a Csepei Görögkatolikus Óvoda építése, anyaországi támogatásból megújult az orvosi rendelő, amely fűtésrendszerének kiépítése lenne a következő feladat. Szerbák Lenke szép eredménynek nevezte, hogy 12 gyerekkel indult magyar első osztály Csepében, ugyanakkor a júliusi parlamenti választás eredménye nagyon rosszul alakult a községben, csak 288-an szavaztak a KMKSZ elnökére, 8-an pedig az „ál-Brenzovicsra”.

A közgyűlés nyílt szavazással, egyhangúlag választotta újabb három évre a KMKSZ Csepei Alapszervezetének elnökévé Szerbák Lenkét.

Batáron Sztepanyuk Angéla alapszervezeti elnök beszámolójában elmondta, hogy 285 tagja van a helyi alapszervezetnek. A taglétszám csökken, az elköltözések és az elhalálozások miatt egyre kevesebb ember él a faluban. Számos rendezvényt szerveztek az iskolával és a helyi könyvtárral együttműködve: a magyar kutúra napján, március 15-én, farsangkor. Az előrehozott parlamenti választás alkalmával a batáriak 90%-a Brenzovics Lászlót támogatta szavazatával, ami szép eredmény; sajnos, ez nem volt így a választókerület minden magyar községében, sok más ok mellett ez is közrejátszott abban, hogy parlamenti képviselet nélkül maradt a kárpátaljai magyar közösség. Az elnök asszony a tavalyihoz hasonló részvételt és helytállást kért a közelgő őszi önkormányzati választás alkalmával is. Batáron 325 földprivatizációs pályázatot nyújtottak be, 25-en pályáztak sikeresen az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program keretében, és 145 szülő részesült oktatási-nevelési támogatásban az anyaország és a KMKSZ jóvoltából.

A közgyűlés egyhangúlag választotta újabb három évre a batári alapszervezet elnökévé Sztepanyuk Angélát.

Nevetlenfaluban Budaházi Kornélia, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke elmondta, hogy jelenleg 497 tagja van az alapszervezetnek. A parlamenti választásokkor 662 szavazóból 516-an támogatták a magyar jelöltet, ami jó eredmény, tekintve, hogy sok ukrán nemzetiségű határőr is a községben szavazott, akik nyilván nem Brenzovics Lászlóra adták voksukat. Az elmúlt évi rendezvények közül kiemelte a polgármesteri hivatallal közösen szervezett nagycsaládos napot, a Sipot-vízeséshez tett kirándulást. Busszal utaztak az ungvári Kormorán-koncertre és a beregszászi operaelőadásra. Ősszel is számos rendezvényt bonyolított az alapszervezet, például megszerveztek egy találkozót Illés Lajos 1956-os elhurcolttal, majd kilencen részt vettek a Munkácsról Szolyváig tartó emlékmenetben is Nevetlenfaluból. A községben folyik a földprivatizációs program lebonyolítása, 526 pályázóból 380 már megkapta a földtulajdonát igazoló papírokat. 180 szülő részesült oktatási-nevelési támogatásban, és sokan nyertek a településről a gazdaságfejlesztési pályázaton is.

A közgyűlés újabb három évre szavazott bizalmat Budaházi Kornéliának.

Barta József, a megyei tanács első elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke és a KMKSZ Nagyszőlősi Középszinű Szervezetének elnöke minden közgyűlésen részt vett. Beszámolt a KMKSZ érdekképviseleti munkájáról. A tavalyi év legfájóbb változásának nevezte, hogy megszűnt a kárpátaljai magyarság képviselete az ukrán parlamentben. Ugyanakkor emlékeztette a jelenlévőket az október végén tartandó önkormányzati választások jelentőségére. „Hinnünk kell Istenben, magunkban és közösségünk erejében!” – hangsúlyozta Barta József minden helyszínen.

Izsnyétén a kultúrházban gyülekeztek a KMKSZ tagok február 21-én. Orosz Szilvia elnöki beszámolójában elmondta, hogy a 640 tagból álló alapszervezet az elmúlt évben is megtartotta rendezvényeit. Megemlékeztek az 1848–49-es forradalomról, a református egyházzal karöltve egyhetes gyermektábort bonyolítottak le, majd az ifjúsági és családi napra is sor került, és volt szüreti vigadalom. Izsnyétén is sokan vették igénybe az anyaországi támogatásokat, az ezzel járó adminisztratív munkát szintén a helyi alapszervezet végezte. Szó esett a kistérségek megalakítása kapcsán felmerült izsnyétei problémákról is. A gyűlésen részt vevők újra bizalmat szavaztak Orosz Szilviának. Hét taggal megalakult a helyi Egán Ede Kör is.

Szolyván a KMKSZ legfiatalabb alapszervezete is megtartotta tisztújító közgyűlését. Kis András alapszervezeti elnök képes kivetítést szervezett a sok-sok megvalósult programról: megemlékeztek az 1848–49-es forradalomról, az aktív gyerekeket kirándulással jutalmazták az ungvári várba. Fákat ültettek a református magyar óvoda udvarán, a KMKSZ támogatásával részt vettek a szernyei gyereknapon. Szerveztek gyerektábort, családi délutánt, és még hosszasan sorolhatnánk a rengeteg programot, melyek lebonyolításában elmaradhatatlan érdemei vannak Fekete Krisztián Petőfi-ösztöndíjasnak. A KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének élére ismét Kis Andrást választották.

A KMKSZ Derceni Alapszervezete február 23-án délután tartotta meg tisztújító közgyűlését a kultúrházban. A Himnusz eléneklését követően Iván Dominik 7. osztályos tanuló elszavalta Tóth Elemér Vers az anyanyelvről című költeményét. Ezt követően Lőrinc István, a helyi alapszervezet alelnöke beszámolt az elmúlt év eseményeiről. Tavaly januárban Munkácson a magyar kultúra napján színházi előadásra látogatott el az alapszervezet, megrendezésre került az asztalitenisz-verseny. Hét gazda eljutott a Hungexpóra, valamint tevékeny részt vállalt az alapszervezet a médiafogyasztásra és a földigény felmérésére létrehozott kérdőívek kitöltetésében. Az alelnök örömtelinek nevezte, hogy a legutóbbi választásokon Tóth Miklós fölényesen győzött a településen. Az ellenőrző bizottság nevében Fodor Ilona számolt be. A tisztújítás során a derceni alapszervezet élére Lőrinc Istvánt választották. Tájékoztatta a megjelenteket Máté Gyula polgármester a kistérséggel kapcsolatos aktuális kérdésekről.

Még ezen a napon Fornoson is megtartották a tisztújító közgyűlést délután 16.00 órai kezdettel. Puskás Tamás, a helyi alapszervezet elnöke beszámolójában megemlítette, hogy az alapszervezet tagjai részt vettek a podheringi emlékmű megkoszorúzásában, de a helyi gazdák búzát is adományoztak a Magyarok Kenyerének elkészítéséhez. Az alapszervezetnek sikerült támogatást szerezni a debreceni rendezésű Huszti Péter Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Emléktornára induló fornosi csapatnak.  A községben tovább folytatódtak az anyaországi támogatások, ha minden jól alakul, idén Fornoson 172 ember fog hivatalos földtulajdonjogi dokumentummal rendelkezni. Puskás Tamás korábbi elnök munkájával elégedett volt a tagság, így újra bizalmat szavaztak neki.

Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű szervezetének elnöke minden munkácsi járási tisztújító közgyűlésen részt vett, és tájékoztatta a tagokat az aktuális politikai diskurzusról, az anyaországi támogatásokról, felhívva a figyelmet a közelgő önkormányzati választásokra. Mint emlékeztetett, mi, magyarok integrálódni szeretnénk az ukrán társadalomba, de nem az ukrán etnikumba. Gulácsy Géza megemlítette, hogy az oktatási-nevelési támogatás feltételei vélhetően szigorodni fognak, kevesebb iskolai hiányzás lesz megengedve. Továbbá arról is beszélt, hogy az Egán Ede gazdaságfejlesztési pályázatok kifizetése valószínűleg az Ukrán Biztonsági Szolgálat által kezdeményezett bírósági eljárás miatt stagnál. Természetesen nem anyagi visszaélésről van szó, hiszen a vád szeparatizmus, ami valójában politikai boszorkányüldözés.

A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) alapszervezeteiben is folytatódtak a beszámoló-választó közgyűlések.

A KMKSZ Kisszelmenci Alapszervezete múlt szombaton tartotta tisztújító közgyűlését. A tagok ismét a helyi boltban gyűltek össze. A Himnusz közös eléneklése után Mitro Ambrus elnök megtartotta éves beszámolóját a 2019-ben végzett munkáról. A település egyik legnagyobb problémája a kultúrház hiánya. A tagság újra Mitro Ambrust választotta elnökké a következő három évre. A közgyűlésen jelen volt Andrejcsák-Tóth Anetta körzeti megbízott, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának képviselője.

A KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezete ugyanazon a napon tartotta éves közgyűlését. A közel 270 tagot számláló szervezet megjelent tagsága előtt Andrejcsák-Tóth Anetta elnök ismertette a 2019-es év történéseit. Júliusban ünnepélyes keretek között átadták a felújított református templomot. Az esemény alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten részt vett Gulyás Gergely miniszter. Minden évben részt vesznek a Magyarok Kenyere programban, ötödik alkalommal rendeztek gyermeknapot a településen, augusztusban fellépett a MEGAROX együttes, valamint megemlékezéseket tartanak a magyar történelem jeles napjai alkalmából, tisztelegnek az első világháború és a sztálini terror palágykomoróci áldozatainak emléke előtt, és rendezvényeket tartanak a nemzeti ünnepeinken, melyeket az Andrejcsák Beáta által vezetett palágykomoróci Örökzöld Nyugdíjasklub fellépései tesznek meghittebbekké.

Végezetül az elnök asszony megköszönte a segítséget, s a mandátuma lejártával szubjektív okok miatt lemondott. A magyarság érdekében 23 éven át végzett tevékenységét rózsacsokorral köszönték meg. A Palágykomoróci Alapszervezet új elnökévé Nagy Bernadettet választották.

Kisdobronyban péntek délután rendezték meg a KMKSZ helyi alapszervezetének tisztújító közgyűlését. Szigeti Séra Natália alapszervezeti elnök ez elmúlt esztendő eseménydús voltáról beszélt, különös tekintettel a választásokra. Mint elmondta, a parlamenti választásokat megelőzően intenzív kampányt folytattak. Rámutatott arra, hogy a választásra jogosultak 65%-a nem járult az urnákhoz, s bár sokan külföldön vannak, ez a szám mindenképpen az itthon maradottak passzivitásáról is árulkodik. Kisdobronyban is pályáznak a lakosok az  anyaországi támogatásokra, ezen pályázatok lebonyolításában jelentős szerepe van a helyi alapszervezetnek. Ősszel Tóth Péter Lóránt versvándort fogadták, a Rákóczi-emlékév kapcsán pedig Kész Barnabás tartott élvezetes előadást. November végén a sztálinizmus áldozatairól emlékeztek meg, decemberben pedig kézművesprogramokat szerveztek a fiataloknak. A beszámolóban szó esett a közelgő választásokról is.  Szigeti Séra Natália munkájával továbbra is elégedett a tagság, így újabb három évre szavaztak neki bizalmat.

Ezen a napon tartottak tisztújítást Tiszaágteleken is. Jávorszky Beáta beszámolt a sikeresen megszervezett rendezvényekről. Huszonkét gazda adományozott búzát a Magyarok Kenyerébe, a református egyházzal karöltve kézművesnapot szerveztek, valamint megemlékeztek a világháborúk áldozatairól is. 287 pályázatból 115 készült el a földprivatizációval kapcsolatban. Jávorszky Beátát egyhangúlag választották újabb három évre a tiszaágteleki alapszervezet élére. Őrhidi László, csakúgy mint Kisdobronyban, tájékoztatta az összegyűlteket az aktuális földügyekkel kapcsolatban.

Szombaton délután Nagygejőcön tartottak közgyűlést. Györke Róbert, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke ismertette a taglétszám alakulását, jelenleg 283 főt számlálnak, és beszámolt a múlt év történéseiről. Többek között elmondta, hogy a nemzeti ünnepek alkalmából az iskolában megemlékezéseket szerveztek, nagy számban részt vettek a központi rendezvényeken, aktívan kivették részüket az aláírásgyűjtésből, küldtek búzát a Magyarok Kenyerébe, novemberben több helyszínre hon­ismereti kirándulást szerveztek a gyerekek számára, részt vettek a Munkács–Szolyva emlékmenetben. Decemberben az iskolában fogadták a Csipkés együttest, amely táncházat is tartott. Őszi családi napot is szerveztek, ahol szalonnát sütöttek, s persze bográcsgulyást is készítettek. Úgyszintén elhangzott, hogy az elmúlt évben jelentős anyaországi támogatást kaptak a helyiek, köztük 140 oktatási-nevelési pályázat részesült pozitív elbírálásban. A magyar állam és a KMKSZ által kidolgozott gazdaságfejlesztési program segítségével több nagygejőci lakos sikeresen pályázott, s az Egán Ede-program keretében a faluban többen igényeltek földkataszteri iratokat, de még nem kapták kézhez azokat. A BGA-pályázaton nyert pénzből interaktív táblát vásároltak az iskolába, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának és annak vezetőjének, Balogh Líviának a közbenjárásával a járási költségvetésből új térkővel burkolták az iskola előtti járdát és a feljárót.

A tisztújító közgyűlésen ismételten Györke Róbert eddigi elnöknek szavaztak bizalmat.

A jelen lévő nagygejőci gazdák, farmerek megalakították az Egán Ede Kört.

A Kisgejőci Alapszervezetben úgyszintén szombaton került sor a közgyűlésre. Zseliczky István alapszervezeti elnök röviden beszámolt az elmúlt évben végzett munkáról. Minden járási és központi rendezvényen részt vesz a tagság. A településen megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak a főbb nemzeti ünnepek alkalmából. Minden évben rendhagyó történelemóra keretében a temetőkertben emlékeznek meg a sztálinizmus áldozatairól. A tagság részt vett a Munkácsról indult emlékmenetben.

A tisztújító közgyűlésen jelen volt Györke Róbert, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának képviselője.

Kisgejőcön az elkövetkező 3 évben ismételten Zseliczky István munkálkodhat tovább alapszervezeti elnökként.

Valamennyi helyszínen jelen volt Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője. Tájékoztatta a megjelenteket a testület munkájáról. Kiemelte, hogy a legutóbbi önkormányzati választásokon való sikeres szereplésnek köszönhetően jelentős a magyar képviselők száma a tanácsban, s ezért tudnak hatékonyan gazdálkodni a járási büdzsébe befolyt összegekkel, köztük az anyaországi támogatások adójából is. Igyekeznek mindig szem előtt tartani a magyar falvak érdekeit, a pénzt oda irányítják, ahová kell, és az eredmény meglátszik. Az elnök asszony elemezte az ukrajnai gazdasági helyzetet és az anyaországból érkezett támogatások terjedelmét, valamint az erkölcsi támogatás jelentőségét. Úgyszintén kiemelte a helyi magyar közösségek szerepét az ősszel várható önkormányzati választásokon.

bzs/rv/tj/lm