Kikapott a Sahtar, botlott a Dinamo is

Labdarúgás

2020. március 4., 08:06 , 996. szám

Ha meg is védi bajnoki címét a Sahtar Donyeck – ennek igen nagy a valószínűsége – akkor sem veretlenül lesz már aranyérmes az együttes, mivel a 20. fordulóban az Európa-ligában nyolcaddöntős donyecki együttes elvesztette bajnoki veretlenségét!

A csütörtökön még Lisszabonban vitézkedő donyeckieknek vasárnap már Poltavában volt jelenésük, és hatalmas meglepetésre a tabella utolsó előtti, 11. helyén álló Vorszkla 1-0-ra legyőzte neves ellenfelét. Sztepanyuk 30. percben szerzett vezetést, és az előnyt úgy tudta megtartani a hazai együttes, hogy az utolsó 10 percet Szkljar kiállítása miatt 10 emberrel védekezte ki.

Kiállítások ,,színesítették” a Dinamo Kijev dnyipropetrovszki vendégszereplését is, mégpedig mindkét oldalon. A találkozón közreműködő Katerina Monzul játékvezető hölgy az idény leg­gyorsabb piros lapját osztotta ki a 7. percben a fővárosiak csapatkapitányának, Vitalij Bujalszkijnak, aki kíméletlenül szállt bele ellenfelébe. Ennek ellenére az első játékrész legvégén a Dinamo gólfelelőse, a szlovén Verbics büntetőből a vendégeknek szerzett vezetést.

Érdekesen alakultak a második játékrész történései… Előbb a 71. minutumban a korábban a kijeviektől eltanácsolt Szuprjaha kiegyenlített, majd rá három percre a Dnyipro is tíz főre fogyatkozott. A hajrában aztán, immáron létszámegyenlőségnél, Szuprjaha megszerezte a második, majd harmadik találatát is, így az újonc együttes simán legyőzte Olekszij Mihajlicsenko gárdáját.

Vereségével a Dinamo visszacsúszott a tabella harmadik helyére.

Eredmények: Vorszkla Poltava–Sahtar Donyeck 1-0, SZK Dnyipro–Dinamo Kijev 3-1, Gyeszna Csernyihiv–FK Mariupol 4-0, FK Lviv–FK Olekszandrija 1-0, Kolosz Kovalivka–Kárpáti Lviv 2-1, Zorja Luhanszk–Olimpik Donyeck 1-0.

A bajnoki tabellát 53 ponttal vezető Sahtar Donyeck mögött a Zorja a második 40 ponttal, míg a harmadik helyen a Dinamo áll 39 megszerzett ponttal.

(tamási)