Ukránok ezreit kell még hazahozni Egyiptomból

2020. március 20., 17:00

Továbbra is több mint 10 ezer ukrán turista tartózkodik Egyiptomban, a Külügyminisztérium azt ígéri, hogy rövidesen hazaszállítják őket – jelentette a zn.ua.

Jevhen Mikitenko egyiptomi ukrán nagykövet az Ukrajina 24 tévécsatorna műsorában közölte, hogy a március 19-i állapot szerint 10 352 ukrán turista maradt még Egyiptomban.

„Négy nappal korábban még több mint 30 ezren voltak” – tette hozzá a diplomata.

Korábban a portál arról írt, a karantén miatt Egyiptomban rekedt ukránok hazaszállítását az Infrastrukturális Minisztérium szervezi.

Közölték azt is, május 20-án az Infrastrukturális Minisztérium és az Ukrzaliznicja együttműködésében különvonatok indulnak a lengyelországi Przemyslből Lembergen (Lviv) át Kijevbe a hazatérni szándékozó ukrán vendégmunkásokkal.

(zn.ua/Kárpátalja)