Az elesett katonák Drugeth utcai emlékműve

Elvesztett Ungvár

2020. március 23., 17:02 , 998. szám
Vásárhelyi Andor ezredparancsnok felesége szalagot köt a zászlóra, mellette vitéz Szombathelyi Ferenc és Perényi Zsigmond báró

2019 márciusában Kárpátalján a 80 évvel ezelőtti történelmi eseményeket méltatták, amelyekről azóta is sokan beszélnek és vitatkoznak. Akkor, 1939 márciusában a tragikus események a városon kívül zajlottak, és szinte egyáltalán nem érintették, de Ungvár történetében mégis kapcsolódik ehhez a dátumhoz egy történet, amit most elmondunk.

A vidékünkön 1939 márciusában zajló eseményeket a különböző országokban másképp fogadták, különbözőképpen írtak róla a sajtóban. A helyi és magyar újságok megjegyezték, hogy márciusban a Magyar Királyság végül visszaszerezte a történelmi földjeit, amelyeket az első világháború után igazságtalanul elvettek a magyaroktól. Ennek a visszatérésnek a dátumát március 15-én tartották, amely után Ungváron szinte azonnal elkezdtek gondolkodni azon, hogyan ünnepeljék meg egy év múlva az évfordulót.

Azt nem lehet tudni, hogy kié volt az ötlet, de úgy döntöttek, hogy 1940. március 15-ig felavatnak egy új emlékművet a városban. Az 1914-től 1939-ig a Kárpátokban, azaz az első világháború elején a fronton és a Kárpát-Ukrajnával folytatott csatákban elesett katonák emlékének szentelték. Nyilvánvaló, hogy az emlékműállítás ötlete a 24. gyalogos ezred parancsnokságától származott, amely Ungváron állomásozott a század elején épült, a jelenlegi Drugeth (akkor Domonyai) utcában lévő kaszárnyában. A katonáknak még a kivitelező személyt sem kellett messze keresni, hiszen akkoriban az Ungvári Gyalogsági Ezred egyik századparancsnoka Magyarország egyik legígéretesebb fiatal szobrásza, Osváth Imre volt.

A 27 éves Osváth Imre egy másik híres szobrász, OsváthAntal fia volt. Nyíregyházáról származott, már akkoriban számos olyan munkája volt, amelyek miatt Rodin reinkarnációjának nevezték. Osváth Imre műveivel már 17 éves korában második helyezést nyert a magyar ipari kiállításon, és az 1930-as években számos alkotást hozott létre, amelyek még mindig láthatók Nyíregyházán és Budapesten. A Magyar Királyi Művészeti Főiskolán végzett tanulmányait követően három évig Rómában tanult, majd hazatérve a katonai szolgálatot választotta, és így került Ungvárra.

Természetes, hogy a 24. gyalogsági ezred parancsnoka egy ilyen tehetséges szobrász beosztottal rendelkezve, őt bízta meg az elesett katonák emlékművének elkészítésével. Végül nem teljesen világos, hogy pontosan hol választották ki az emlékmű helyét. Az akkori időkben megjelent lapokban a helyet egyszerűen úgy írták le: „a laktanyákkal szemben”. Mivel az egyetlen megtalált fényképen, amelyet Kovács Sándor helytörténész bocsátott a rendelkezésünkre – láthatjuk a háttérben álló egyemeletes házakat, feltételezhetjük, hogy a jelenlegi Zavodszka és az Ajvazovszkij utcák között állították fel az emlékművet, ott, ahol korábban a katonai körlet régi barakkjai álltak.

Nos, hogyan is nézett ki az emlékmű? Az újságok leírása szerint egy hatalmas, öt méteres sírkő volt, amely előtt a honvéd szobra állt a talapzaton. Valószínű, hogy a nyíregyházai hozzátartozói nagyon büszkék voltak arra, hogy Osváth Imre készítette ezt az emlékművet Ungváron, mivel 1940 márciusában a Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap című újság azt írta, hogy a munka csodálatos és nagyon dinamikus. Mondván, a monumentális kő háttér hangsúlyozza az erőt, és a talapzaton álló honvéd egyszerűen sugározza a győzelembe vetett hitet. Az újság egészében nagyon költőien írta le, hogyan képzeli el a katonát a csatatéren: a szél meglebbenti a kabátját, ő felemeli valaki más fegyverét, a másik kezével kivette a kürtöt és belefújt, harcba hívva a bajtársait.

Az emlékmű átadása március 14-én történt. A Karpatoruszkij Golosz című újság azt írta, hogy az ünnepségek alatt több katonai alakulat sorakozott fel azon a vonalon, amely 1939-ben a Magyarország és Csehszlovákia közötti határ volt. Ez a vonal az új emlékműtől 200 méterre haladt Domonya (Domaninci) irányába, azaz 1939-ben Domonya még nem Magyarország, hanem Csehszlovákia része volt.

Az ünnepélyes program rövid volt. Először vitéz Vásárhelyi Andor ezredparancsnok mondott köszöntőt, majd vitéz Vizy Antal alezredes beszélt, akinek a beszéde közben leleplezték az emlékművet. Vizy Antal folytatta a beszédet, felolvasva az elesett magyar katonák nevét, és minden elhangzott név után a jelen lévő katonák azt kiáltották: „Jelen!”, ezzel is utalva arra, hogy a harcos még halála ellenére jelenleg is az ezred soraiban van. Sajnos, az újságok nem pontosították, hogy hány elesett katona nevét olvasták fel, és hogy voltak-e közöttük az első világháborúban elesettek, vagy csak azok, akik az egy éve történt eseményekben vesztették életüket, vagyis a Kárpát-Ukrajna hadseregével folytatott csatákban. Ezután megkoszorúzták az emlékművet, a katonák díszsortüzet adtak le, majd a római katolikus és a református káplánok megáldották az emlékművet. Az újságok azt is hozzátették, hogy este ebből az alkalomból a színházban csodálatos dalversenyre került sor.

A cikk elején azt mondtuk, hogy a vidék Magyarországhoz való visszatérésének évfordulóját azokban az években a Királyság döntésére március 15-én ünnepelték– a Huszt melletti Vörös Mezőn vívott harc napján. Akkor miért március 14-én avatták fel az elesett harcosok emlékművét Ungváron? Erre a kérdésre ugyanabban a Karpatoruszkij Golosz újságban lehet megtalálni a választ, miszerint 1940. március 15-én Ungvárra a legmagasabb szintű látogatás várt. Reggel a vasútállomáson kellett fogadniuk a Magyar Királyság kormányzóját, vitéz nagybányai Horthy Miklóst. Az államfőnek részt kellett vennie egy új helyőrségi zászló átadásának ünnepségén – amely Ungvár város ajándéka volt a helyi ezrednek. Meg kell jegyezni, hogy az aznapi ünnepségekre sor került ugyan, de Horthy Miklós nélkül, aki ismeretlen okokból nem érkezett meg Ungvárra. A magyar újságok fényképei alapján a zászló átadásának ünnepségét a jelenlegi Népi téren tartották. Vasárhelyi Andor ezredparancsnok felesége szalagot kötött a zászlóhoz, a papok megszentelték, a katonaság hűséget esküdött, játszott a katonai zenekar, és az új zászlót elvitték a laktanyába.

Ami a Drugeth utcai emlékművet illeti, most már természetesen semmi nyoma nem maradt. Nem tudjuk, mikor semmisítették meg, és milyen körülmények között történt mindez, csendben tették, ledöntve a honvédet a talapzatról, vagy összegyűjtötték a közönséget, pontosan ki csinálta, és hová tették az emlékmű maradványait. Egyébként közvetlenül a második világháború után, az ungvári emlékművel együtt tönkretették alkotójának, Osváth Imrének a további művészi karrierjét is. 1945-ben magyar katonaként amerikai fogságba került, majd nem sokkal utána Ausztráliába költözött, ahol nem tudta megvalósítani önmagát, és nem lett híres.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/
Rehó Viktória