Távol tartható az apa a gyermekétől?

2020. március 24., 10:07 , 998. szám

„Van egy hároméves kislányom. A gyermek házasságon kívül született. Úgy egy fél évig élhettünk együtt a kislány apjával, aztán elváltak az útjaink. Az apa nem támogat bennünket és alig látogatja a lányát, amit egyébként soha nem bántam. A gyermek csak rám van íratva, vagyis az apa nevét nem írattam be a születési bizonyítványba. Az utóbbi időben az apa egyre gyakrabban emlegeti, hogy igényt tart a gyermekre, joga van az apasághoz. Már bírósággal is fenyegetett, ha nem engedem meg, hogy a hétvégéket néha együtt töltsék a kislánnyal. Kérem, adjon tanácsot, hogyan akadályozhatom meg, hogy beavatkozzon az életünkbe? Van rá mód, hogy teljesen megtiltsam számára a lányunk látogatását? Félnem kell attól, hogy a bírósághoz fordul az apaság miatt?”

– A törvények értelmében önnek jelenleg minden joga megvan rá, hogy megtagadja volt élettársától a kislánnyal való érintkezést, hiszen pillanatnyilag a férfi jogilag nem apja a gyermeknek. Ahhoz azonban van joga a férfinak, hogy akár az ön hozzájárulása nélkül is a bírósághoz forduljon kérve az apasága megállapítását.

Fel kell készülnie rá, hogy ilyenkor a bíróság általában – a kivételes esetektől eltekintve – helyt ad az apa keresetének, amennyiben megállapítható a vér szerinti rokonság közte és a gyermek között. Ekkor ön két lehetőség közül választhat: kezdeményezi az apa megfosztását szülői jogaitól, vagy rendezheti vele a közös gyermek láthatásának és eltartásának kérdéseit.

Amennyiben a szülői jogoktól való megfosztás kezdeményezése mellett döntene, tájékoztatom, hogy a törvények erre csakis konkrét esetekben adnak lehetőséget, amelyeket a Családi törvénykönyv (Cstk.) 164. cikkelye foglal össze:

1) méltányolható ok nélkül nem vette magához a gyermeket a szülészeti osztályról vagy más egészségügyi intézményből, és hat hónapon belül nem adta tanújelét vonatkozásában a szülői gondoskodásnak;

2) kibújik a gyermek nevelésével kapcsolatos feladatainak ellátása alól;

3) kegyetlenül bánik a gyermekkel;

4) krónikus alkoholista vagy drogfüggő;

5) bármilyen formában a gyermek kizsákmányolásához folyamodik, koldulásra, csavargásra kényszeríti;

6) jogerősen elítélték gyermek ellen elkövetett szándékos bűncselekményért.

Megjegyezném, hogy bármelyik pont alapján forduljon is a bírósághoz, a tényállást önnek kell bizonyítania, méghozzá minden kétséget kizáróan, mivel a bírók általában csak olyan esetben mondják ki a szülői jogoktól való megfosztást, ha a döntés megalapozottságához nem férhet kétség.

A szülői jogoktól való teljes megfosztás alternatívája, hogy megpróbálja szerződésben rendezni a gyermek eltartásának és nevelésének kérdését az apával. Az ilyen szerződés közjegyző által hitelesítendő, vagyis nem tagadható le a létezése, bármikor számon kérhető a betartása akár a bíróság előtt is. Sok múlhat azon, mennyire körültekintően állítanak össze egy ilyen szerződést, ezért javasolnám, hogy forduljon a hasonló ügyekben járatos ügyvédhez. Például lehetőség van arra, hogy konkrétan meghatározzák az apa által fizetendő gyermektartásdíj összegét, folyósításának gyakoriságát és módját.

Szeretném egyértelművé tenni: azért, mert nem tart igényt az apa támogatására és közreműködésére, még nem zárhatja ki őt gyermekük életéből. A Cstk. 157. cikkelye félreérthetetlenül fogalmaz: annak a szülőnek, akivel a gyermek együtt él, nincs joga megakadályozni a tőlük külön élő szülőt a gyermekkel való érintkezésben és a nevelésben, ha ez az érintkezés nem zavarja a gyermek normális fejlődését. Az apával kötött szerződésben ugyanakkor részletekbe menően szabályozhatók a gyermekláthatás feltételei és módjai. Például kiköthető, hogy az apa csak az ön jelenlétében találkozhasson a kislányukkal.

Amennyiben az apa nem hajlandó a szerződéskötésre, önnek jogában áll a bíróságtól kérni a tartásdíjfizetés elrendelését és összegének megállapítását, illetve a bíróság rendelkezhet a gyermekláthatás feltételeiről is.

Egy utolsó megjegyzés: akár megfosztja a bíróság az apát a szülői jogoktól, akár nem, ön mindenképpen jogosult tartásdíjat követelni tőle a lányuk számára (lásd a Cstk. 166. cikkelyét).

hk