Közel 100 ezer ukrán tért haza

2020. március 28., 14:35

Közel 100 ezer ukrán tért haza, miután Ukrajna lezárta légterét és határait – jelentette az Ukrajinszka Pravda Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter nyomán.

„A jelenlegi állapot szerint a Külügyminisztériummal együtt közel 100 000 ukrán polgárt hoztunk haza. Az Infrastrukturális Minisztérium feladata a logisztika biztosítása volt – elvégeztük a feladatunkat. […] A visszatértek feladata az volt, hogy viseltessenek felelősséggel önmagukkal és másokkal szemben, tartsák be az elszigetelődés rendjét. Sajnos általában könnyelműen viszonyultak ehhez, egyáltalán nem voltak tudatában a veszélynek, amelynek magukat, szeretteiket és családtagjaikat teszik ki” – írta a tárcavezető a Facebook közösségi oldalon.

A miniszter közölte, hogy még mintegy 9000 ukrán tartózkodik továbbra is külföldön azok közül, akik jelezték hazatérési szándékukat. Ezzel kapcsolatban Kriklij jelezte, hogy fogadni fognak minden olyan járatot, amely március 27-én indult útnak, s március 28-án 0 óra után ér célba. Az Egészségügyi Minisztérium biztosítja a hazatérők kivizsgálását. A polgároknak önkéntes karanténba kell vonulniuk, amelynek betartását a rendőrség fogja ellenőrizni.

Március 26-án Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, hogy március 27-én éjféltől lezárják Ukrajna határait, a külföldön maradt ukránokról a diplomaták fognak gondoskodni.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)