Átírná a földtörvény tervezetét a kormánypárt

2020. március 29., 11:09

A Nép Szolgája parlamenti frakciójának ülésén a képviselők elhatározták, hogy módosítják a földtörvény tervezetét – közölte az Ekonomicsna Pravda a párt egyik meg nem nevezett képviselőjére hivatkozva.

A dokumentumot még azt megelőzően átírnák, hogy a tervek szerint március 30-án második olvasatban is szavazna róla a parlament.

A portál értesülése szerint úgy tervezik, hogy a földpiac 2021 második felétől kezdene működni.

A kormánypárt által javasolt módosítások értelmében a törvény elfogadása utáni első két évben egy személy legfeljebb 100 hektár termőföldet vásárolhatna. A továbbiakban, azaz 2023-tól 10 ezer hektárban maximalizálnák az egy kézben összpontosítható földvagyont – ahogyan az jelenleg is szerepel a tervezetben.

A 2021–2023-as időszakban csak magánszemélyek vásárolhatnának termőföldet, azaz jogi személyeknek tilos lenne mezőgazdasági hasznosítású földet vásárolni. Ugyancsak tilos lenne az első két évben az állami földek eladása.

Ami a külföldiek földvásárlási jogát illeti, a Nép Szolgája álláspontja nem változott, azaz erről a kérdésről népszavazás fog dönteni.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)