Az ukrán kormányfő összetévesztette a húsvétot a karácsonnyal

2020. április 13., 11:27

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök, köszöntve a húsvétot a nyugati szertartás alapján ünneplő keresztényeket, hibát vétett megemlítve, hogy április 12. Jézus Krisztus születésének ünnepe – írta a korrespondent.net.

A nem mindennapi baki a kormányfő Telegram-csatornáján jelent meg.

Üdvözlete elején Smihal azt írta, hogy „Krisztus feltámadásának ünnepe a valódi jóságba, az igaz szeretetbe és a végtelen örömbe vetett megrendíthetetlen hittel tölti el szívünket”. Aztán sajnálattal tette hozzá, hogy a koronavírus miatt idén nem sikerül betartani a húsvét megünneplésének hagyományait.

„Ezt a napot az emberek hagyományosan családjukkal, baráti társaságban töltik, és templomba járnak, hogy üdvözöljék Krisztus születését. Sajnos azonban nem ebben az esztendőben” – jelentette ki a miniszterelnök, összetévesztve a húsvétot és a karácsonyt.

Igaz, idővel kijavították a bejegyzést, a „születés” szót a „feltámadás” szóra cserélve ki.

(korrespondent.net/Kárpátalja)