Kihirdették a Vers a térBen győzteseit

2020. április 15., 08:59 , 1002. szám

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet évek óta meghirdeti Vers a téren elnevezésű programját, melynek keretében a magyar költészet napján együtt szavalhatnak az esemény résztvevői Beregszász főterén. 2019-ben már több ezren mondhatták el közösen Ady Endre Fölszállott a páva című versét.

Idén a koronavírus-járvány miatti karantén ezt a kezdeményezést is meghiúsította, ám a szervezők úgy döntöttek, nem hagyják, hogy szavalat nélkül maradjunk e jeles napon, s a korábbi évek gyakorlatától eltérően most internetes vers­mondó pályázatot hirdettek. Minden évben egy-egy jubiláló költő versét „viszik ki a térre”, ezúttal a választás a kilencven éve született Csoóri Sándorra s az Idegszálaival a szél című költeményére esett. A szavalatokról vagy a megzenésített vers előadásáról készült felvételeket április 5-ig várták a szervezők. Alsó korhatárt nem szabtak, a felső korhatár 22 év volt. A beérkezett videókat szakavatott zsűri értékelte. A felvételeket a Facebookon is közzétették, s a legtöbb kedvelést kapott pályázó értékes különdíjban részesült.

A felhívásra 58-an küldték be szavalatukat. A verseny nagyon szoros volt, az első öt személyt mindössze 1-2 pont választotta el egymástól. Első helyezést ért el Heczel Jázmin, második lett Kozma Marianna, míg harmadik helyen Nagy-Kasza Csenge végzett. Különdíjban részesült Deák Alexandra, Mátyus Boglárka és Rajkó Anna. A legtöbb kedvelést begyűjtő versenyző, azaz a közönségdíjas Kovács Liliána lett.

A nyereményeket a karantént követően vehetik át a díjazottak a Pro Cultura Subcarpa­thica irodájában.

(PCS/Kárpátalja)