„Az anyagi kár több százezer hrivnyát tehet ki”

Raktártűz Tiszakeresztúrban

2020. április 22., 11:02 , 1003. szám

Lapunk online oldalán már röviden szóltunk az április 19-én, a nagyszőlősi járási Tiszakeresztúrban órákig tombolt raktártűzről. Most pedig behatóbban is foglalkozunk az óriási károkkal együtt járó tűzvésszel.

– Kiknek a tulajdonában álltak a tűz által elpusztított raktárak, mennyi az alapterületük, és mit tároltak bennük? – kérdem Dobsa Istvántól, a település polgármesterétől, a községi KMKSZ-alapszervezet és a KMKSZ ISZ elnökétől.

– A raktárak mintegy 460 négyzetméteren váltak a tűz martalékává. Öt család tulajdonában álltak, többnyire mezőgazdasági raktárként szolgáltak, terményt, széna- és szalmabálákat tároltak bennük.

– Mikor lobbantak fel a lángok? Ki értesítette a tűzoltóságokat, és honnan, mikorra értek ki a rohamkocsik?

– Engem a település lakosai és a községi jegyző értesített telefonon a tűzről, mely kevéssel 16.00 óra előtt lobbant fel. A jegyző bejelentést is tett a 101-es telefonszámon, amit 16.00-kor regisztráltak. Ismerve az objektumot és az ott tárolt gyúlékony anyagokat, én is felhívtam a Nagyszőlősi Járási Tűzoltóságot, és kértem, hogy lehetőség szerint több rohamkocsival siessenek ki, tőlük pedig pozitív visszajelzést kaptam. Leghamarabb viszont a hozzánk legközelebbi Tiszaújlaki Tűzoltóállomás rohamkocsija ért ide, kevesebb mint tíz perc alatt, aztán befutottak a nagyszőlősi és a tiszapéterfalvai tűzoltókocsik. A Tiszakeresztúri Református Egyházközség gondnoka pedig riasztotta a Mezővári Egyházi Önkéntes Tűzoltóságot is, melynek tűzoltói szintén a helyszínre érkeztek.

– Mikorra sikerült elfojtani a lángokat, mekkora kárt okozott a tűzvész, s amennyiben még nem történt meg a pontos kárfelmérés, körül-belül milyen nagyságrendű kár esett?

– A tűz továbbterjedését viszonylag rövid idő alatt sikerült megfékezni, de a raktárakban tomboló lángokat csak a késő esti órákban sikerült teljesen eloltani. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár több százezer hrivnyát tehet ki.

– Megállapították-e már a tűzvész okát?

– A Nagyszőlősi Járási Rendőrkapitányság kiérkező munkatársa elkészítette a jegyzőkönyvet a tűzesetről, de a tűz oka tisztázatlan. Viszont ezúton is szeretném megköszönni a kiérkező tűzoltók áldozatos munkáját, akik gyorsan és operatívan vágtak bele a tűzoltásba.

Lajos Mihály