Hogyan változtatta meg az életet a koronavírus?

2020. április 22., 19:45 , 1003. szám

A koronavírus-világjárvány és a leküzdésére bejelentett karantén óhatatlanul befolyásolta az ország életét. A munka, a mindennapi élet, a kollégákkal és a barátokkal fenntartott kapcsolataink jelentős átalakuláson mennek keresztül. A korlátozó intézkedések és a kényszer, hogy több időt töltsünk otthon, milliók életmódját változtatta meg. A Postmen Digital Agency és az Ekonomicsna Pravda aziránt érdeklődött az ukrajnai Facebook-felhasználóknál, miként változtak a szokásaik, a viselkedésük, a hangulatuk a karantén alatt.

A karantén szinte mindenki életét megváltoztatta – legalábbis a megkérdezettek 92%-a így gondolja. Az emberek fegyelmezettebben tartják be a karantént azokban a régiókban, ahol több a koronavírusos beteg. Úgy látszik, hogy amikor a veszély kopogtat az ajtónkon, kezdünk felelősségteljesen viselkedni.

Nagy a különbség a viselkedésbeli változások tekintetében a város és a vidék között. Úgy tűnik, a járvány egyelőre inkább városi vagy még inkább nagyvárosi „jelenség”. Vidéken lényegesen szerényebbek a változások az élet szinte minden területén. Például a nagyvárosokban élők közül 50%-kal többen mondták, hogy többet kezdtek enni, mint a kisvárosokban vagy falun élők. A nagyvárosiak a vidékiekhez képest 12%-kal gyakrabban jegyzik meg, hogy kevesebbet sétálnak, mint azelőtt. A többség ma kevesebbet dolgozik, mint a karantén előtt, de a dolgozó nagyvárosiak közül 13%-kal több mondta azt, hogy többet kell dolgozniuk, mint azelőtt.

Korcsoportok szerint is lényegesek az eltérések, és a változás jobban érintette a fiatalabb generációkat. Például ahogyan haladunk az idősebb korosztályok felé, úgy nő azok aránya, akik kevesebbet dolgoznak. Ez azt mutatja, hogy a fiatalok „adaptívabb” munkákat végeznek. Ebben az időszakban nőtt a fiatalok munkaterhelése is – többek között a távmunka alacsonyabb termelékenysége miatt.

További változás, hogy az alacsony jövedelmű emberek egyre kevesebbet dolgoznak. Ez arra vall, hogy elsősorban a rosszabbul fizetett, alacsony képzettséget és kevés kompetenciát igénylő állások szűntek meg.

Változott a kiadások struktúrája is. A nagyvárosokban az emberek a karantén idején nem költenek szórakozásra, kávézóra, edzőteremre stb., így a karantén összességében csökkentette kiadásaikat. Ugyanakkor a kisvárosokban az élelmiszerek, gyógyszerek, alapvető árucikkek beszerzése növelte az emberek kiadásait, miközben egyébként is alig voltak szórakozással, szabadidős tevékenységgel kapcsolatos kiadásaik.

A vásárlások tekintetében a legnagyobb arányú növekedés az élelmiszerek terén tapasztalható – a megkérdezettek 80,30%-a jelezte, hogy többet költenek élelmiszerre. Ez nagy lehetőségeket kínál a kiskereskedelem, de még inkább az internetes kereskedelem számára. Az ukránok 19%-a már az online vásárlást részesíti előnyben. Az online élelmiszer-vásárlás lehetősége azonban egyelőre korlátozott, elsősorban falun.

Már szóltunk róla, hogy az ukránoknak igen szerények a megtakarításaik. A megkérdezettek kb. 60%-a ebben a felmérésben is azt állította, hogy vagy egyáltalán nincs félretett pénze (30,4%), vagy legfeljebb egy hónapra elegendő a tartaléka (29,7%). Ez azt jelenti, hogy a munkához való mielőbbi visszatérés az emberek számára egyenértékű a túléléssel.

A legtöbben a ruha- és lábbelivásárlás (47,2%), a nyaralás, utazás (40,9%) elhalasztásával igyekeznek egyensúlyba hozni a családi költségvetést, de általában is egyre kevesebb a nagyobb értékű vásárlás, és az sem ritka, hogy a kommunális szolgáltatások díjain „takarékoskodnak” az emberek.

Más országok tapasztalatai azt mutatják, hogy minél hosszabb ideig tart a karantén, a népesség annál nagyobb százaléka kezd lemondani a mindennapi fogyasztási cikkekről. A jelek szerint Ukrajnában ennek a folyamatnak a legelején tartunk – amint a járványnak is.

Hovatovább az okostelefon válik az ukránok legfontosabb médiájává, használata 70%-kal nőtt a karantén előtti időkhöz képest. Ezzel párhuzamosan 18%-kal nőtt a tévénézéssel töltött idő. A többi média tekintetében gyakorlatilag nincs változás.

(zzz)