Porosenko – második eljövetel?

2020. április 23., 17:35 , 1003. szám

A Rejting csoport április eleji felmérése szerint Petro Porosenko Európai Szolidaritás (JSZ) pártja a második helyen végzett 15,4%-os támogatottsággal azok körében, akik már eldöntötték, hogy kire fognak szavazni, s készek is elmenni leadni a voksukat. Ez sokakat meglepett, még az exelnök pártján belül is – derül ki a strana.ua összeállításából. Néhányan már a nagy visszatérést kezdik emlegetni.

Az első a rangsorban természetesen változatlanul a Nép Szolgája 38%-os támogatottsággal. A harmadik helyezett az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) valamivel több mint 14%-kal. A negyedik Julija Timosenko pártja, a Haza 9%-kal, míg a Hang támogatottsága már alig mérhető, 3% körül mozog.

A Rejting előző, januári felméréséhez képest Porosenko támogatottsága majd 6%-kal nőtt. Ennek megfelelően az év elején a JSZ még csak a harmadik volt a pártok rangsorában az Ellenzéki Platform – Az Életért mögött, amelynek akkor 13,5%-os volt a támogatottsága – vagyis az OPZZS támogatottsága is nőtt azóta valamelyest. A Nép Szolgájának támogatottsága az év elején 42% feletti volt, tehát 4% körüli csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni mostanáig.

Porosenko pártjának előretörésére többféle magyarázat létezik. A legvalószínűbb elképzelés szerint a JSZ számottevő politikai aktivitásával tűnik ki vetélytársai közül, s elsősorban a Ze!-csapat tevékenységének dühödt bírálatára összpontosít. Az utóbbinak különösen azért van nagy jelentősége, mivel az ellenzéki párt és maga Porosenko is jelentős médiával rendelkezik, lásd a Prjamij és a Pjatij tévécsatornákat, valamint a „szövetséges” Eszpresszót, továbbá a lojális szakértők, bloggerek és egyéb világhálós írogatók hálózatát, akiket a köznyelv porohobotokként emleget. Emellett Porosenko pártja következetesen ellenez mindent, ami közelebb hozhatná a Donyec-medencei megbékélést.

Elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy Porosenko megszólalásai az utóbbi időben egyre határozottabbak, s mind gyakrabban kerül az előtérbe. Az exelnök frakciójának társelnöke lett, s így elérte, hogy jelen lehessen a parlamenti egyeztető tanács ülésein. Az egyik népszerű bennfentes magyarázat a magatartásbeli változásra, hogy a kormányzattal kötött megállapodás alapján felfüggesztették az ellene folyó hatósági vizsgálatokat, amiért cserébe szavazatokkal támogatja a kormánypártot a parlamentben.

A politikai logika szerint a Porosenko-párt népszerűsége elsősorban a hozzá ideológiailag közel álló pártok, elsősorban a Hang párt szavazói által gyarapodik, amely a JSZ-hez hasonlóan a nyugat-ukrajnai választókra összpontosít. Akárcsak az előző összehívású parlamentben a Szamopomics (Önsegítés) párt, a Hang sem tudja eldönteni, hogy nyugat-ukrajnai regionális párt, vagy liberális politikai erő akar-e lenni. Ez megmutatkozik az állásfoglalásaikban is, amelyek nem mindig következetesek, vagy eleve elmaradnak. Ezzel szemben a JSZ állásfoglalásai mindig következetesek, s a párt számára a legelőnyösebbek. Nem csoda, hogy az exelnök pártja elszipkázta a Hang nemzeti beállítottságú szavazóinak egy igen jelentős részét.

Emellett a JSZ harcban áll Zelenszkij nyugat-ukrajnai szavazóiért, s a maradék tagságát is igyekszik elszipkázni az olyan szebb napokat is látott regionális kispártoknak, mint amilyen a már említett Szamopomics, vagy a Szvoboda (Szabadság). Ezt a folyamatot úgy is emlegetik, mint a majdanos-nacionalista választótábor konszolidálását az irányzat legaktívabb politikusa, Porosenko körül.

Léteznek további lehetséges okai is az ex-elnök előretörésének. Az egyik, hogy a kormányzat sokszor és sokat beszél ugyan a Petro Porosenko ellen indított büntetőeljárásokról, de még egyiket sem vitte végig. Még azt sem magyarázták el kielégítő módon a közvéleménynek, hogy szerintük miben bűnös Porosenko. Ez a helyzet rengeteg lehetőséget biztosít az ex-elnöknek, hogy az alaptalanul üldözött mártír szerepében tetszelegjen a saját médiájában.

Ezenkívül sokakban értetlenséget váltott ki, hogy a közelmúltban Zelenszkij és Porosenko pártja közösen szavazott a parlamentben bizonyos, az IMF-hitel megítéléséhez szükséges törvényekről, s azóta állítólag hallani sem lehet az exelnök ellen folyó eljárásokról. Ez lehetőséget adott Porosenkónak, hogy azóta fokozott erővel szónokoljon az ellene felhozott vádak hamisságáról.

Az elemzők nem zárják ki, hogy az Európai Szolidaritás támogatottsága tovább nőhet. A párt célja akár a Porosenko által az elnökválasztás második fordulójában elért 24,45%-os támogatottság is lehet, s ez a várakozás nem alaptalan – idézi Ruszlan Bortnik politológust a strana.ua.

A támogatottság további növekedésében reménykednek a JSZ-ben is. Hangsúlyozzák, ebben nagy segítségükre van Zelenszkij elnök a maga esetlen lépéseivel és félresikerült kinevezéseivel. A pártnál azonban tisztában vannak vele, hogy a növekedési potenciáljuk véges. Nyilvánvaló, hogy legfeljebb a Hazától és néhány apróbb parlamenten kívüli jobboldali párttól tudnának még szavazókat rabolni, de arra semmiképpen se számíthatnak, hogy sikerül választókat elcsábítaniuk a Nép Szolgájától vagy az OPZZS-től.

Kérdés, hogy miként fog reagálni Zelenszkij, ha a JSZ támogatottsága tovább nő? Bortnik szerint az elnök aligha választja majd azt az utat, amelyet elődje többé-kevésbe eredményesen alkalmazott, hogy igyekszik csökkenteni potenciális politikai ellenfelei népszerűségét. A szakértő szerint ehhez felkészült csapatra és kidolgozott stratégiára volna szükség, amelyekkel a jelenlegi államfő szemmel láthatóan nem rendelkezik.

Porosenko ugyanakkor aligha lesz képes visszaküzdeni magát a hatalom csúcsára a közeljövőben, még akkor se, ha Zelenszkij egyetlen kihívójává válik. Ugyanis továbbra is az övé a legmagasabb elutasítottsági index (50-60% a különböző felmérések szerint) az egész országban. Jó esetben azért küzdhet, hogy a legfelső politikai liga játékosa maradjon, s megszabaduljon az ellene indított büntetőeljárásoktól – mutat rá Bortnik.

Ezzel a körülménnyel a JSZ-ben is tisztában vannak. Nem is mindenki örvend neki felhőtlenül, hogy a nacionalista erők konszolidációja nem annyira a párt, mint inkább Porosenko személye körül megy végbe. Ő ugyanis aligha számíthat rá, hogy jelentős számú szavazatot szerez az ország délkeleti és központi régióiban. Emellett továbbra is úgy él a köztudatban, mint az az ember, aki „élősködött a háborún”. Ilyen alaphelyzetből pedig aligha lehet választást nyerni. Így azután Porosenko könnyen a zsákutcát jelentheti az Európai Szolidaritás számára, még akkor is, ha eléri a 25% körüli támogatottságot.

(ntk)