A jogalkotási kezdeményezés jogáról

2020. április 28., 13:54 , 1003. szám

„A múltkor a parlament munkáját nézve az jutott eszembe, hogy miért nincs joguk a polgároknak is törvénytervezetet benyújtani vagy indítványozni a már meglévők módosítását például úgy, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek ennek érdekében? Az a lehetőség, hogy aláírásokat lehet gyűjteni az elnök weboldalán egy-egy kezdeményezés támogatására, szerintem nem ugyanaz, mert hiába gyűlnek össze az aláírások, ha azután az elnök dönti el, hogy intézkedik-e az ügyben, vagy sem.”

– Kezdjük azzal, hogy Ukrajna Alkotmánya értelmében az ország egyetlen jogalkotó testülete a Legfelső Tanács. Vagyis törvényt csak a parlament hozhat, fogadhat el. A jogalkotási kezdeményezés jogával Ukrajna elnöke, a parlamenti képviselők és a miniszteri kabinet rendelkeznek, azaz nekik van lehetőségük törvénytervezeteket terjeszteni megvitatásra a parlament elé. Tehát a polgárok nem rendelkeznek közvetlenül a jogalkotási kezdeményezés jogával, hanem csupán közvetve, az általuk megválasztott parlamenti képviselők útján élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Az elmúlt években már volt rá példa Ukrajnában is, emlékeim szerint még 2013-ban, hogy olyan jogszabálytervezet került a parlament elé, amely változtatni kívánt ezen a helyzeten. Az efféle elképzelések rendszerint valamiféle „népi” jogalkotási kezdeményezés lehetőségét javasolják megteremteni, amikor kellő számú aláírás összegyűjtésével a kezdeményezők számára lehetővé válik törvényalkotási kezdeményezéssel élni, azaz törvényjavaslatot benyújtani a parlamentben az adott kérdésben. Ez az elképzelés valóban eltér attól a már létező lehetőségtől, hogy a polgárok úgynevezett elektronikus petíciót intézzenek az államfőhöz, a parlamenthez, a kormányhoz stb. Az elektronikus petíciót abban az esetben köteles megvizsgálni a címzett, például az elnök, ha azt legalább 25 000 polgár támogatja az aláírásával, a petíció benyújtásától számított legfeljebb három hónapon belül. Azonban, mint arra maga is nagyon helyesen rámutatott, a szükséges számú aláírás összegyűjtése ebben az esetben még nem jelent garanciát a tényleges intézkedésre, esetünkben a polgárok által óhajtott törvény megalkotására, vagy valamely már létező jogszabály módosítására. Ebből a szempontból az említett népi jogalkotási kezdeményezés elsősorban abban különbözne az elektronikus petíciótól, hogy a kezdeményezők által kidolgozott törvénytervezetről a parlamentnek kötelezően tárgyalnia, s azután szavaznia kellene. A szavazás végeredménye természetesen nem látható előre, de annyi bizonyos, hogy egyetlen politikusnak, még magának az elnöknek sem lenne lehetősége figyelmen kívül hagyni a nép­akaratot, s a parlamenti vitában, a szavazás során megmutatkozhatna a politikai pártok tényleges viszonya az adott kérdéshez.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a népszavazás (referendum) intézménye is a polgárok közvetlen akaratnyilvánításának egy módja. Az összukrajnai referendumról szóló törvény, amelyet az Alkotmánybíróság 2018-ban alkotmányellenesnek nyilvánított, az országos népszavazást a közvetlen demokrácia egyik formájaként, a hatalomnak az ukrán nép általi közvetlen gyakorlásának módjaként határozta meg, amelynek célja, hogy az ukrán állampolgárok titkos szavazással dönthessenek országos jelentőségű kérdésekben (1. cikkely). Népszavazást az Alkotmány módosításáról (alkotmányos referendum), Ukrajna területének megváltoztatásáról (ratifikációs referendum), valamely ukrán törvény elfogadásáról vagy megszüntetéséről, esetleg egy hatályos jogszabály módosításáról (jogalkotási referendum) lehetett rendezni, illetve bármilyen olyan kérdésről is, amelyet nem tilt kifejezetten az Alkotmány (általános referendum). (Lásd a 3. cikkelyt!)

A 15. cikkely kimondta, hogy országos népszavazást népi kezdeményezésre is lehet tartani. A 95. cikkely 1. pontja egyértelművé tette, hogy a népi kezdeményezésre megtartott országos népszavazás eredménye végleges, nem igényli semmilyen államhatalmi szerv jóváhagyását, megerősítését és kötelezően végrehajtandó Ukrajna polgárai, az érintett ukrán államhatalmi szervek által.

Mint látható, az ön által hiányolt eszköz a népakarat közvetlen kifejezésére a törvényalkotás terén valójában részben már ma is létezik. Más kérdés, hogy élhetünk-e vele? Nyilván nem véletlen, hogy az ország három évtizedes fennállása alatt egyetlenegy népszavazást tartottak Ukrajnában: az 1991-es függetlenségi referendumot. Jusson eszünkbe az is, hogy a 2012-es, Viktor Janukovics kormányzásához köthető népszavazási törvényt az elnök megbuktatása után 2018-ban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki. Az aktuális hatalom azóta se fogadott el helyette másikat. Mindebből levonhatjuk a következtetést, hogy a polgárok közvetlen akaratnyilvánításához, a jogalkotási kezdeményezés jogának gyakorlásához egyelőre nemcsak a jogi keret, hanem a politikai szándék is hiányzik.

hk