Ökotudatos gazdálkodás: Online képzés kárpátaljai gazdáknak

2020. május 1., 11:43 , 1005. szám

Szanyi Szabolcs kárpátaljai származású vállalkozó a Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézetének is munkatársa. Vállalkozását 2017-ben indította EntomoPestLab néven, melynek elsődleges profilja a magyarországi Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetében működő Alkalmazott Kémiai Ökológiai Osztály által fejlesztett és forgalmazott CSALOMON® csapdáinak az értékesítése Ukrajnában és a keleti régiókban. Ezek a csapdák elsősorban a kártevő célfaj előrejelzésére és rajzásmegfigyelésére alkalmasak, de vannak olyan fajok, amelyek esetében tömegcsapdázásra is használhatóak. Jelenleg több mint 100 növényvédelmi vagy erdészeti kártevőre biztosítunk feromoncsapdát a termesztőknek. A feromoncsapdák fajspecifikusak, ami azt jelenti, hogy nem kell szakembernek lenni a működtetéshez, hiszen csak a célfaj egyedeit vonzzák nagy mennyiségben.

A csapdákat Magyarországon és a nyugati országokban széles körben alkalmazzák, Kárpátalján a gazdák még sok esetben idegenkednek tőle, pénzkidobásnak tartják. Pedig a csapdákkal olyan előnyt kapnak a termékeket használó termelők, amely a szakszerű felhasználás és az előrejelzésre alapozott célzott növényvédelmi kezelés során igazi haszonná válik a termelésben. Segítségükkel a termesztők nemcsak hatékonyabban, hanem kevesebb vegyszer felhasználásával, így kisebb költségből és környezetkímélőbb módon védekezhetnek a kártevő rovarok ellen. Ez mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból előnyös.

Sok termelő nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen kártevő károsítja a kultúrát, ezért nem tudják, hogy milyen feromoncsapdára lenne szükségük. Sőt, számos olyan terjedő kártevő faj van, amelynek jelenlétéről Kárpátalján jelenleg nem sokat tudnak. Ezért Szanyi Szabolcs úgy döntött, hogy egy képzés formájában bemutatja a Kárpátalján előforduló kártevő ízeltlábúakat, azok életmenetét, kártételi típusát és az ellenük való védekezés lehetőségeit. Sajnos a koronavírus miatt hozott intézkedések a „tantermi” képzést nem teszik lehetővé, emiatt kihasználva a technika adta lehetőségeket, Szanyi Szabolcs létrehozott egy zárt Facebook-csoportot „ENTOMOPESTLAB ONLINE OKTATÁS” néven, ahol az írott szakmai anyagok mellett heti egy alkalommal élő videóval jelentkezik, amelyet vissza is lehet nézni. A csoportot bárki megtalálhatja, bárki jelentkezhet, akit érdekel.

A Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézetének munkatársaként előadásai szakmailag teljesen megalapozottak, követik az egyetemi szintű alapképzés követelményeit. A Kárpátalján előforduló kártevőkre vonatkozó információk egy több mint 10 éves kutatómunka eredményeire támaszkodnak, így az előadások választ adhatnak számos felmerülő kérdésre. Az esetleges kérdéseket, a megjelenő kérdéses kártételek fotóját a csoporton belül fel lehet tölteni, amelyre rövid időn belül választ kap a kérdező.

A vállalkozó jövőbeni tervei között szerepel az érdeklődő gazdák bevonása a csapdák fejlesztésébe és egy kártevő-elterjedési portál beindítása. Ugyanis a kártevők helyi és időbeli megjelenése is változó, ezért fontos, hogy minden gazda használja az előrejelző feromoncsapdákat, hogy a kezeléseket a lehető legjobban tudják időzíteni. Ennek érdekében  Kárpátalján egy növényvédelmi csapdahálózat kialakítása is a terv részét képezi.

Az online képzés megvalósítását a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Bővebb információ a csapdákkal kapcsolatban:

Szanyi Szabolcs

Mobil: +380 97 964 4485;

E-mail: entomopestlab@gmail.com