Elutasította a román szenátus a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet

2020. május 5., 19:31 , 1005. szám

Elutasította a román szenátus múlt szerdán azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, a bukaresti parlament két magyar képviselője által decemberben ismét beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.

A kétkamarás parlament felsőházának soron kívüli szerdai ülésén ez volt az egyedüli napirendi pont. A rendkívüli ülést azért hívták össze, mert Romániában belpolitikai botrányt váltott ki a tervezet képviselőházi hallgatólagos elfogadása, ami a megvitatására megszabott határidő lejárta miatt következett be.

A végleges döntés meghozatala érdekében összehívott szenátus múlt szerdán név szerinti voksoláson 126 szavazattal 9 ellenében erősítette meg a – Székelyföld autonómiáját elutasító – szakbizottsági jelentést. Az autonómiatervezetet kizárólag a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója támogatta. A Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt képviselők által tavaly decemberben benyújtott törvénytervezet helyreállítaná a székeket, regionális döntéshozatalt és önkormányzást vezetne be, valamint hivatalossá tenné a magyar nyelvet is a Hargita, Kovászna és Maros megye egy részét magába foglaló történelmi Székelyföldön.

A képviselőházi hallgatólagos elfogadásért az alsóház elnöki tisztségét betöltő, az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Marcel Ciolacu a kormányt hibáztatta, amely késve véleményezte a tervezetet.

A kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről államfővé választott Klaus Iohannis szokatlanul éles hangvételű nyilatkozatban azzal vádolta a PSD-t, hogy „odaadná Erdélyt a magyaroknak”, azt sugallva, hogy a PSD az RMDSZ-szel kötött titkos megállapodás alapján szervezett egy „mérgező többséget” a parlamentben, és tudatosan segített be az autonómiatervezet elfogadásába.

Az államfő televíziós nyilatkozatában észbontónak találta, hogy hova jutott a PSD, és milyen megállapodások köttetnek a román parlamentben. „Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért Orbán Viktor, a budapesti vezető cserébe ezért a megegyezésért?” – tette fel a szónoki kérdést, a „jó napot” köszöntést magyarul mondva.

A múlt szerdai szenátusi vitán a román pártok szónokai az autonómiatervezetet egyöntetűen elutasították, románellenesnek minősítették, beterjesztését pedig provokációnak nevezték, ugyanakkor egymást vádolták „árulással” a képviselőházi malőr miatt. Az RMDSZ nevében felszólaló Tánczos Barna szenátor azt nehezményezte, hogy a román politikusok nem hajlandók érdemi vitát folytatni az autonómiáról.

Államfőhöz méltatlan, hisztérikus kirohanásnak, a magyarok elleni gyűlöletkeltésnek nevezte Kelemen Hunor azt, hogy Klaus Iohannis román államfő Székelyföld autonómiastatútumának hallgatólagos elfogadása miatt azzal vádolta a PSD-t, hogy „odaadná Erdélyt a magyaroknak”.

„Ma az elmúlt harminc év példátlan megnyilvánulásának voltunk tanúi, hiszen az elnöki palota mikrofonjából zúg a félretájékoztatás és a magyarok elleni gyűlöletkeltés. Az RMDSZ határozottan elutasítja ezt a fajta beszédet és gyűlöletbeszédet. Az államelnöknek elnézést kell kérnie ezért a nagyon veszélyesen elcsúszott mondatáért” – olvasható az RMDSZ elnökének sajtóközleményében.

(MTI/Kárpátalja)