Felmérés május 9-ről

2020. május 7., 09:59

Az ukránok több mint egyharmada szerint két dátumot kell méltatni a második világháborúval összefüggésben: május 8-án az emlékezés és megbékélés napját, valamint május 9-én a győzelem napját – derül ki az Ilko Kucseriv Demokratikus Kezdeményezések Alap és a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet által közösen végzett felmérésből, amelyet a zn.ua ismertet.

Ezek szerint az ukránok 39%-a egyszerre mindkét dátum, azaz május 8. és május 9. méltatását támogatja. A polgárok 32%-ának véleménye szerint csak a győzelem napját, május 9-ét érdemes ünnepelni, míg 14%-uk csak az emlékezés és megbékélés napját, május 8-át méltatná – mutatnak rá a szociológusok. A válaszadók 9%-a jelezte, hogy nekik mindegy, melyik napot méltatják.

A véleményeknek ez a megoszlása jellemzi az ország valamennyi régióját. Kizárólag május 9. ünneplése a 60 év felettiek körében népszerű vélemény.

Ugyanakkor a megkérdezettek valamivel több mint fele (52%) tartja magát az ünnep régi szovjet meghatározásához, mely szerint a győzelem napján mindenekelőtt a szovjet népnek a nagy honvédő háborúban aratott győzelmét méltatják.

További 32% a Hitler-ellenes koalíció, köztük az ukránok második világháborúban aratott győzelmének ünnepeként tekint erre a napra. Még 6% számára ez az ünnep csak egy újabb szabadnap.

(zn.ua/Kárpátalja)