Az Egészségügyi Minisztérium már készül a koronavírus-járvány második hullámára

2020. május 10., 18:45

Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos tisztifőorvos elmondta, hogy a korlátozások enyhítését követően az országban a járvány második hullámára is számítani kell, ezért a hivatalnál már megkezdték az intézkedéseket a felkészüléssel kapcsolatban.

A tisztifőorvos hozzátette, hogy a legaktívabb intézkedések Csernyivci megyében folynak, hiszen ott regisztrálták a legtöbb koronavírusos beteget. Közölte, hogy az országban összesen 26 ezer fekvőhely van elkészítve a betegek számára, azonban jelenleg még csak 3000 foglalt. Kijelentette, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy a korlátozások enyhítése nem egyenlő a járvány leküzdésével.

(pmg.ua/VV)