Közös nyilatkozatban tiltakoznak a viski civil és egyházi szervezetek az erőltetett Huszti kistérség kialakítása ellen

2020. május 14., 16:32

Május 14-én közös nyilatkozatot fogalmaztak meg a viski civil és egyházi szervezetek, melyben elutasítják a kormány által elfogadott Visk és Veléte Huszti kistérséghez történő csatolását. A szervezetek szerint a kormány döntése szembe megy a nép akaratával, mely alapjaiban sérti az ország polgárainak emberi jogait. A nyilatkozatban kérik a felsőbb hatalmat, hogy fogadják el a nép által megszavazott eredeti javaslatot az egyesülésről.

A viski civil, érdekvédelmi és egyházi szervezetek sajnálattal értesültek arról, hogy az Ukrán Miniszteri Kabinet az utolsó pillanatban – szembemenve Visk nagyközség és Veléte népének akaratával – megváltoztatta a kistérségi egyesülésről eddig elfogadott döntéseket, és a térséget Huszthoz kívánja csatolni. Úgy véljük, ez a tett alapjaiban sérti az ország polgárainak emberi jogait, hisz az elmúlt évben megtartott lakossági fórumon, Ukrajna törvényeit betartva, egyhangúlag a két szomszédos település egyesítését szavazta meg a közösség. Mindez mélységes felháborodást váltott ki a községek lakóiból. Ez ellen tiltakozva kérjük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot.

 

Visk, 2020. május 14.

 

KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete

KMKSZ Viski Alapszervezete

Viski Zöld Falusi Turizmus

Visk Jótékonysági Alapítvány

Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület

Viski Görögkatolikus Egyház

Громадські, соціальні та церковні організації Вишкова на превеликий жаль дізнались про те, що , проти волі жителів Вишкова та Велятина , Кабінет Міністрів України, в останню хвилину змінив  прийняте  нами рішення про створення територіальної громади з центром  у селищі  Вишково у складі села Велятино , та має намір приєднати  наш регіон до ОТГ міста Хуст. Ми вважаємо, що цей акт принципово порушує права людини, громадян країни, оскільки на форумі населення смт. Вишково , який відбувся минулого року, громада одноголосно проголосувала за об'єднання двох сусідніх населених пунктів відповідно до законодавства України. Все це викликає глибоке обурення серед жителів сіл. На знак протесту просимо відновити  нами започатковану справу.

 

Верхньотисянський осередок Товариства Угорської Культури Закарпаття / KMKSZ/

Вишківська місцева організація  Товариства Угорської Культури Закарпаття / KMKSZ/

Спілка громадян Вишівського  сільського зеленого туризму.

Благодійний фонд  «Вишково».

Двадцятка при  Вишківській греко-католицькій церкві.

Громадська організація «Закарпатська організація угорського народного мистецтва та традицій».

Дата: 14 травня 2020 року