Gecse Endre, az 1956-os magyar forradalom kárpátaljai vértanúja

2020. május 17., 15:03 , 1006. szám

„Vallását, nemzetét papi esküjéhez híven legjobb tudása szerint minden erejével igyekezett szolgálni. Sikeresen. Tartotta a lelket a pásztor nélkül maradt gyülekezetekben.”

(Csirpák Emil, Gecse Endre anyai ági unokaöccse így emlékezik a mártírra)

A második világháború után a határok lezárása, az utazások korlátozása, az utazáshoz szükséges dokumentumok beszerzésének nehézségei miatt a Szovjetunióban rekedt magyar nemzetrész kapcsolata szinte teljesen megszakadt az anyaországgal és az anyaországtól elcsatolt más régiókkal is. A hazai és külföldi világról, eseményekről a lakosság általában csak a szovjet sajtó alapján tájékozódhatott, ami viszont a Szovjet Kommunista Párt szócsöve volt.

A kárpátaljai magyar otthonokban, 1956 októberének végén, egész nap szólt a rádió, mindenkit érdekelt, mi zajlik az anyaországban. A helyi magyarság főként a Kossuth Rádiót vagy a Szabad Európa Rádiót hallgatta, persze azt sem engedéllyel. Az adásokat pedig folyamatosan zavarták.

A magyar forradalom idején, az anyaországban zajló történések hatására Kárpátalja sokat sanyargatott magyar lakossága azt remélte, hogy elkezdődött a szovjet diktatúra összeomlása.  A forradalomról nyilvánosan azonban nem sokan mertek beszélni, mivel az bűncselekménynek, szovjet kommunista rendszer­ellenesnek számított. Az emberek féltek a megtorlásoktól – hiszen az 1944-es elhurcolások, málenkij robot emléke még mindenkiben elevenen élt – ezért lázadásról, az anyaországihoz hasonló forradalmi cselekvésekről, fellépésekről Kárpátalján nem beszélhetünk.

Az 1956-os szabadságharccal egy időben, valamint a forradalmat követő néhány hónappal később Kárpátalján kisebb-nagyobb csoportosulások, röplapterjesztő középiskolások, fiatalok fejezték ki szolidaritásukat a magyarországi fiatalokkal és tetteikkel. Ilyen csoportok működtek például Nagyszőlősön, Beregszászban, Ungváron, Csonkapapiban, Kaszonyban, Munkácson, Muzsalyban, Nagybégányban, Gálocson, Fertősalmáson, Csapon, Csepén, Lucskán, Salánkon, Rahón stb. A helyi lakosság szolidaritási tettei – amelyekkel kifejezték, hogy ők is elutasítják a kommunista rendszert – a meghatározó jellemzői a kárpátaljai reagálásoknak a forradalomra. Bár főként spontán érzelmi megnyilvánulásokról beszélünk, néhány olyan eseményre is sor került, amelyek komoly szervezői munkát igényeltek.

Természetesen a csoportok röplapterjesztő tevékenysége hamar lelepleződött, hiszen főként tapasztalatlan fiatalok, iskolások voltak a csoportok tagjai, és a besúgóhálózat is nagyon jól működött. A lakosságot pedig erősebben megfigyelték, mint valaha.

A letartóztatásokat követően a „politizáló” csoportok tagjai ellen a fő vád: „ellenforradalmiság”, „rendszerellenesség”, „fegyverrejtegetés”, amiért több év börtönbüntetés járt.

A gálocsi csoport például 1956 végén alakult meg. A három fiatalt, Perduk Tibort, Pasztellák Istvánt és az alig 13 éves Molnár Lászlót röplapterjesztéssel, továbbá a második világháborúból visszamaradt fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok összegyűjtésével, rejtegetésével vádolták meg. Pedig elmondásuk alapján csupán annyi történt, hogy egy kiszáradt kútban találtak rá az elrozsdásodott, használhatatlan fegyverekre. A csoport tagjai elítélték a bevonuló szovjet hadsereget. Az egyik röplapjuk szövege így kezdődött: „A véreskezű szovjet diktátorok vérbe fojtották a magyar forradalmat.”A csoportot 1958-ban tartóztatták le. A hatóságok vezetőjüknek Gecse Endre református lelkészt tartották.

A KGB és a kommunista párt helyi vezérei az 1956-os forradalom leverését követően Kárpátalján igyekeztek példát statuálni, megfélemlíteni a másként gondolkodókat. A megtorlásoknak lett vértanúáldozata a gálocsi református tiszteletes, Gecse Endre, akit az ungvári börtönben halálra kínoztak.

Kárpátalján a II. világháborút követően az egyházak puszta létükkel is kihívást jelentettek a kommunista ideológia egyed­uralmával szemben. A teljhatalmat szerzett kommunista vezetés egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy a vallásos emberek számát csökkentse, az egyházak tevékenységét a maradék hívek hitéletének gondozására korlátozza.

Gecse Endre 1907. június 7-én született, édesapja Gecse Géza (1859–1930) református lelkész volt Gálocson, aki 14 hold egyházi földbirtokon gazdálkodott és az egyházközség tulajdonában lévő házban élt. Édesanyja, Gecse Erzsébet (1873–1846) Magyarországon, Kemecse községben, egy vidéki földbirtokos családban született.  Gecse Endréék négyen voltak testvérek. Egy fiú és két lánytestvére volt. Bátyja, István az iskola elvégzése után jegyző lett Beregszászban, akit 1944 novemberében a szovjetek elhurcoltak a lágerbe, ahonnan sohasem tért haza. Két kiskorú gyermeke sohasem látta újra. Egyik nővére Gecse (házasságkötés után Csirpák) Anna, másik nővére Gecse Terézia volt. Anna tanító lett Kistárkányban, a másik lánytestvére háztartásbeli volt. A felesége, Gecse (leánykori nevén Rózsa) Ilona volt, és volt egy  nevelt lánya, Golubec Jolán.

Gecse Endre 1916 és 1924 között gimnáziumban tanult; az első, a harmadik és a nyolcadik osztályt Magyarországon, a sárospataki gimnáziumban végezte el, a 2., 4., 5., 6., 7. osztályokat pedig az ungvári magyar tannyelvű gimnáziumban. 1924 és 1928 között a sárospataki Református Akadémián tanult teológia szakon, ahol 1928-ban kapott diplomát.

1928 és 1930 között református segédlelkészként dolgozott Gálocs községben édesapja mellett, majd 1931-től 1958 májusáig református lelkészként ugyanitt.

1930 óta 14 holdnyi egyházi földbirtoka volt, amit a falu lakóinak adott ki bérbe, főként Tárczy Istvánnak, Pápai Eleknek, valamint Ruszkó Ferencnek. 1946-ban elkobozták tőle az egyházi földterület nagy részét, mindössze 0,15 hektárnyi területe maradt, amelyen élt, azonban 1948-ban ezt is elkobozták, klubot és könyvtárat létesítettek ott, ő pedig bérlőként élt magánlakásokban Gálocs községben. 1945 szeptembere és 1946 márciusa között a közel 70 éves Tóth János otthonában élt; 1946 márciusától 1948-ig abban a templomi ingatlanban élt, amelyben korábban 1945 szeptemberéig, amíg azt át nem alakították klubbá. 1948-ban a közel 51 éves Orémusz Endrétől bérelt lakhelyet. 1951 és 1955 között az idősebb Tárczy Istvánnal élt; 1955-től 1958-ig pedig az ifjabb Tárczy István házában.

Nagy szeretettel és odaadással készítette elő a gálocsi templomszentelést 1957 decemberében, azonban a templom sikeres felszentelése után egy héttel el kellett hagynia szülőfaluját. Egy este egy tehergépkocsi az árokba kényszerítette, miután a szomszéd faluban végzett szolgálat után hazafelé kerékpározott. Ezután jobbnak látta elhagyni Gálocst. Megpályázta az éppen meg­üresedő lelkészi állást Huszton, amelybe 1958 májusában iktatta be Gencsy Béla kárpátaljai református püspök. A huszti gyülekezet szeretettel fogadta, ahol egészen a letartóztatásáig, 1958. december 2-ig élt. 1958. november 22-én és 29-én tartottak nála házkutatást ellenforradalmi tevékenységre hivatkozva, mivel a „gálocsi politizáló csoport egyik tagjáról, Pasztellák Istvánról a nyomozás során kiderült, hogy az általa külföldi rádióadásokon át hallgatott szovjetellenes műsorok, valamint az általa olvasott régi kiadású magyartörténelem-könyvek hatására elkezdett szovjetellenes nacionalista elveket vallani. Ezek az elvek akkor erősödtek meg benne, amikor Gálocs községben a református egyház lelkésze, Gecse Endre elkezdte őt buzdítani a szovjetellenes nacionalista magatartásra; ezt követően Pasztellák elhatározta, hogy létrehoz egy szovjetellenes csoportot a faluban. Pasztellák elmondta, hogy 1957–1958-ban rendszeresen járt a lelkész otthonában szépirodalmi és egyéb írásokért. A látogatások során Gecse dicsérte az 1956-os magyarországi szovjetellenes lázadás résztvevőit, ami arra sarkallta Pasztellákot, hogy a magyarországi események második évfordulójára szovjetellenes szórólapokat készítsen, ami meg is történt az 1958. október 23-ára virradó éjszakán” – olvassuk a KGB-dokumentumok egyik jelentésében.

1958. december 2-án a lelkészt letartóztatták. Letartóztatását követően Ungvárra, a KGB börtönébe szállították, ahol vallatás közben agyonverték, ugyanis nem volt hajlandó elismerni, hogy „1956–1958 között Gálocsban magyar nacionalista szellemben szovjetellenes propagandát fejtett ki és fegyveres felkelésre szólította a fiatalokat”, emlékszik vissza Molnár László, a gálocsi politizáló csoport egyik tagja.

Az ügyészségen többek között az alábbi, a házkutatás során lefoglalt szakirodalom szolgált bűnössége bizonyítékául: 

1. Kosáry Domokos, Magyarország történelme, Budapest, 1943, 412 oldalas könyv.

2. A Budapesten, 1925-ben kiadott A magyar nép története című 5–6. osztályos tankönyv.

3. Mezey evangélikus német nyelvű imakönyv.

4. A Budapesten 1943-ban kiadott, 188 oldalas magyar nyelvű Levente ifjúsági kézikönyv.

5. Az 1944 júliusában kiadott Református Világszemle című magazin 3. száma.

6. Az 1942. október 10-én, Budapesten íródott magyar református egyházi körlevél.

7. Az 1944. július 1-én kiadott Magyar Nők Lapja 16. száma.

8. Új Honfoglalás című, 1939-ben Budapesten kiadott 32 oldalas brosúra.

9. A Pesti Hírlap című újság 1939. április 23-i száma.

10. A Felvidéki Magyar Hírlap 1939. április 15-i száma.

11. Az Új magyarság 1940. szeptember 17-i száma.

12. A Prágai Magyar Hírlap.

13. Írógéppel készült vers­gyűjtemény 7 költeménnyel, különböző szerzőktől, magyar nyelven.

1958. december 17-én az Ungvári Állami Egyetem idegen nyelv tanszékének docensét, a filológiai tudományok kandidátusát, valamint a dialektológiai és történelmi materializmus tanszékének oktatóját jelölték ki arra a feladatra, hogy szakértőként irodalomtudományi vizsgálatot végezzenek a Gecse Endre otthonában lefoglalt irodalomról.

A szakértői vizsgálat eredménye az alábbi lett: „Az általunk megvizsgált és kielemzett irodalom, amelyet a vádlottól Gecse Endrétől foglaltak le, tipikus szellemi táplálék a fasiszta magyar burzsoázia számára; […] rosszindulatú rágalmakat tartalmaz a magyar kommunistákkal szemben; […] szinte hemzsegnek a szovjet társadalmi rend elleni rágalmaktól, és számos felszólítás található benne a kommunizmus megsemmisítésére; [...] ezek a káros eszmék semmit sem veszítettek aktualitásukból a magyar fasiszta ifjak számára napjainkban sem. Erről tanúskodnak a Magyarországon 1956 októberében történt forradalomellenes események, amikor a belső forradalomellenes mozgalom maradványai a nemzetközi imperialista erőkkel közösen felemelték véres kezüket a magyar munkásosztályra, és az elkobzott irodalomban található eszmékhez hasonló jelmondatokkal nemcsak megpróbálták tönkretenni Magyarország nemzeti demokratikus rendszerét, hanem Kárpátalja elfoglalását is követelték” – olvashatjuk a KGB-iratok között.

Golovánov őrnagy, főnyomozó a tiszteletes hosszú órákig tartó, többszöri kihallgatását követően az alábbit határozatot hozta: „Miután átvizsgáltam a 3429. számú ügy nyomozati anyagát, és figyelembe vettem azt a tényt, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy Gecse Endre református lelkészi hivatása során a magyar nemzetiségű ifjúság körében terjesztette a szovjetellenes nacionalista szellemiséget, a velük folytatott beszélgetések során dicsőítette az 1956-os forradalomellenes magyarországi lázadás résztvevőit, igazságosnak ítélte a magyar nép állítólagos fellépését Magyarország szabadságáért és függetlenségéért, valamint szovjetellenes és kommunistaellenes irodalmat terjesztett; […] a BTK 126. és 127. cikkelyei szerint Gecse Endrét büntetőjogi felelősségre vonom vádlottként a BTK 54-10 cikkelye szerint…”

A hatalom egy nagyszabású kirakatpert akart kreálni a gyerekek akciójából. Mindenáron találni kellett egy felnőttet a csoport vezetőjének, így mivel a tiszteletes egyébként is zavarta létezésével a szovjet rendszert, belekeverték az ügybe, ártatlanul. Pasztellák István kérte, hogy szembesítsék a lelkésszel, s ki fog derülni: a tiszteletesnek semmi köze nem volt az ő tevékenységükhöz. A szembesítésre azonban nem került sor.

Az elmúlt években a „gálocsi politizáló csoport” tagjaival készült interjúk alátámasztják Gecse Endre igazát: nem politizált, nem vett részt a csoport tevékenységében, nem rejtegetett fegyvereket, nem szervezkedett, csak a könyvtárába jártak hozzá a fiatalok könyvekért vagy olvasni.

Lelkileg a lelkészt nem tudták megtörni, azonban 1959. január 4-én belehalt a kínzásokba. Haláljelentésében ez áll: „1959. január 4-én Gecse Endre váratlanul elhunyt a kárpátaljai KGB-hivatal fegyházában kardioszklerózis és hipertónia által okozott szívrohamban.”

1959. január 7-én egy katonai autó hozta halálhírét a feleségének, Rózsa Leonának. Azért jöttek, hogy elvigyék őt a temetésre. „… közel nem szabad volt hozzá menni, csak néhány méterről láthatták. A kezét eltakarták a palástjával, csak az arca látszott, az egyik halántéka kék volt. Lelkészt nem engedtek hozzá hívni… Őt, aki számtalan ember felett mondott beszédet és imát, ima nélkül hantolták el” – emlékezett vissza az özvegyasszony.

1992-ben a gálocsi református templomban emléktáblát állítottak a mártír lelkész tiszteletére. Ungváron, a Kapos utcai temetőben lévő sírját exhumálták, és 1992. október 24-én földi maradványait a gálocsi temetőben he­lyezték örök nyugalomra. Bár Huszton alig néhány hónapot töltött, az ottani gyülekezet sem feledte el Gecse Endrét, 1996 óta márványtábla örökí­ti meg emlékét a templom falán. 1993. március 13-án Göncz Árpád magyar köztársasági elnök posztumusz 1956-os Emlékéremmel tüntette ki.

Gecse Endre sohasem politizált, inkább romos templomokat varázsolt újjá és teljes odaadással végezte papi hivatását.

Jól tudták a szovjet vezetők, a hatalom birtokosai, hogy az egyházak a kisebbségi sorban élő kárpátaljai magyarok számára hitük gyakorlása mellett nemzetiségük, kultúrájuk, nyelvük, hagyományaik megőrzésének egyik zálogai is.

„Látjátok, ez a vár összeomlott, de a mi hitünk vára áll! És örökké állni fog!” – emlékszik vissza Tárczy Lajos gálocsi presbiter Gecse Endre egyik levelére, amelyben a huszti várról ír, és mely állítás a mai napig megállja a helyét.

Dr. Váradi Natália, PhD,
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola