Bolgár parlament: Ne darabolják fel a bolgár járást

2020. május 21., 10:29

Bulgária parlamentje szerdán elfogadott nyilatkozatában élesen tiltakozott az ukrán hatalomnak az ukrajnai bolgár kisebbség egyik fő központjának számító Odessza megyei Bolgradi járás közigazgatási reformjára vonatkozó tervei ellen – jelentette a Jevropejszka Pravda a bolgár törvényhozás sajtószolgálata nyomán.

A nyilatkozatot 109 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett fogadták el, ellene senki nem szavazott.

„Nyilatkozatában a bolgár parlament határozottan nem értett egyet a tervezett adminisztratív változtatásokkal, és felszólította a bolgár kormányt, hogy tegyen meg minden lehetséges intézkedést az ukrán kormány előtt a bolgradi járási bolgár közösség integritásának megőrzése érdekében a közelgő közigazgatási-területi reform során” – közölték a bolgár parlamentben.

Az ukrán kormány által tervezett közigazgatási reform öt egyesített területi közösséget hozhat létre a Bolgradi járásban, amelyekben az etnikai bolgárok többé nem lesznek többségben. Szófia véleménye szerint ez sértené a nem hivatalos adatok szerint közel 250–300 ezer fős bolgár kisebbség jogait.

A parlament nyilatkozata értelmében a hatalomnak sürgősen kormányközi tanácskozást kell összehívnia az ukrajnai bolgár kisebbség jogainak védelmében és közigazgatási egységük fenntartása érdekében a hatályos kétoldalú megállapodásokkal összhangban, ideértve azokat is, amelyek biztosítják a bolgár nyelvű oktatást.

A nyilatkozatot mindjárt a parlamenti szavazás után átadták az ukrán nagykövetségnek.

Az Ukrán Külügyminisztérium tiltakozásának adott hangot a bolgár parlamentnek a Bolgradi járással kapcsolatos nyilatkozata ellen, és elfogadhatatlannak nevezte az ukrán belügyekbe való beavatkozásra tett kísérletet.

A Külügyminisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Ukrajna közigazgatási-területi berendezkedésének kérdése az ukrán állami hatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozik.

„Egy idegen állam kísérlete, hogy beavatkozzon Ukrajna belügyeibe, teljesen elfogadhatatlan számunkra” – áll egyebek mellett a kijevi nyilatkozatban.

Jelezték azt is, a Bolgradi járás kérdését az ukrán törvényeknek megfelelően fogják megoldani, figyelembe véve a helyi lakosság, köztük a nagyszámú bolgár közösség álláspontját.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)