József Attila: Nem, nem, soha!

2020. június 3., 12:58 , 1009. szám

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem, soha Oláhország éke!

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

 

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,

Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

 

Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal!

Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

 

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is oly régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.

 

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk! Vagy érte meghalunk.

 

Nem lesz kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha! Soha Árpád honát!

 

 

Ez a József Attila-költemény – amely 1922-ben született – ismeretlen volt a nagyközönség előtt 1989-ig, a rendszerváltozásig. Pedig József Attila tizenhét évesen írott egyéb versei mind szerepeltek a különféle kiadványokban.

Az irodalomtörténet-kutatás úgy tudja, hogy a szocializmus éveinek nagy tudósai ismerték a költeményt, de egyikük sem hivatkozott rá. Soha. Nem kell megmagyarázni, miért. Azt sem, hogy az elhallgatással szemben viszont miért szerették kiemelni szerzőnknek a következő sorait, melyeket pedig mindössze pár hónappal később – tizennyolc évesen – írt: „Valami forró, nyári éjszakán / gyárfüst ölelt át lomha földszagot / s a legnagyobb lélek szökkent belém: / az ucca és a föld fia vagyok”.

Hát persze, érthető: a munkás-paraszt szövetség, a sarló és kalapács szimbóluma, a vörös zászló, aminek a hátterében lévő eszme – a szocialista-kommunista világrend – József Attilát is meghódította egy időre. Ezt az eszmét és csakis ezt tekintették zseniális költőnk egyetlen identitásának. Mintha a történelemismeret nem formálna önazonosságot, mintha 1920. június 4-én nem történt volna semmi lényeges a nemzet szempontjából, és mintha erre nem lett volna József Attilának egyetlen egy szava sem...

                Penckófer János