Beregdédában is égett a nemzeti összetartozás lángja

2020. június 5., 11:12 , 1010. szám

Június 4-én, a szégyenletes trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, ahogy szerte a Kárpát-medencében, úgy Kárpátalján is fellobbantak 20.20-kor a magyar nemzetünk összetartozását jelképező őrtüzek.

Beregdédában a PATI Farmergazdaság gyümölcsöse – amely egyben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gyakorlóterepe – adott otthont a megemlékezésnek a helyi KMKSZ-tagok közreműködésével. Az esemény egyik szervezője Benkő István, a PATI Farmergazdaság résztulajdonosa volt. A zuhogó eső ellenére csaknem 40 ember gyűlt össze, hogy méltóképpen megemlékezzenek a 100 évvel ezelőtti botrányos történésekről, illetve hogy kifejezzék szolidaritásukat minden magyar ember iránt. Aztán 20.20-kor fellobbantak a lángok egy körülbelül 20 x 10 méteres máglyán. A hatalmas lángok az eső ellenére több méter magasságba csaptak fel.

Az esemény kezdetén Egressy István, a település polgármestere, a KMKSZ Beregdédai Alapszervezetének az elnöke szólt az egybegyűltekhez. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy részt vesznek a nemzeti összetartozás napi megemlékezésen, majd ismertette a falu magyarországi testvértelepülésétől, Budakeszitől kapott levelet, amelyben az anyaországiak együttérzésüket fejezik ki.

Ezt követően Kosztyó Gyula, PhD-hallgató, történész, a CLIO Intézet munkatársa tartott történelmi ismertetőt a 100 évvel ezelőtti gyászos eseményekről. Így fogalmazott: „A  XX. század a kárpátaljai magyarságnak a folyamatos újrakezdés évszázada volt. Az, hogy most is itt vagyunk, és emlékezünk, annak a jele, hogy nem lehet a kárpátaljai magyarságot olyan könnyen semmisnek tekinteni, illetve az összetartozás nem halt meg 1920. június 4-én.”

A tűz fellángolása előtt az egybegyűltek elénekelték nemzeti imádságunkat, a magyar Himnuszt.

Ezt követően Simon Szergej, az esemény másik szervezője meggyújtotta a nemzeti összetartozás őrtüzét.

Az eseményen jelen volt a beregdédai cserkészcsapat Szász Marianna vezetésével, aki köszöntőbeszédében elmondta, hogy a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezésére világszerte fellobbantak 20.20-kor az összetartozást jelképező lángok, amelyek határokat áthidalva az igazi magyar nemzetnek az összefogását szimbolizálják. A békediktátummal csak az új határokat tudták meghúzni, a magyar nemzetet nem tudták egymástól elszakítani. A magukat magyarnak tartó emberek fontosnak érzik, hogy 100 év után is a hazaszeretet szellemében neveljék gyerekeiket, és részt vegyenek a mai naphoz hasonló eseményeken – zárta gondolatait a cserkészcsapat elnöke.

Ezt követően a cserkészek megemlékező montázst adtak elő a helyiek közreműködésével.

Az egyre erősödő eső ellenére a többség megvárta, míg teljesen leég a hatalmas máglya, és csak azt követően tértek haza otthonaikba.

Dankai Péter