Száz év után is befolyással az európai politikára – Nagypaládon is megemlékeztek a centenáriumról

2020. június 6., 12:58 , 1010. szám

Szűk körben emlékeztek meg június 3-án Nagypaládon a nemzeti összetartozás napjáról és a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójáról. Az eseményen Barta József, a KMKSZ alelnöke hangsúlyozta: „Június 4-én minden magyar szíve együtt dobog. Bár 1920-ban megpróbálták ellehetetleníteni Magyarországot, az elmúlt 100 év után mégis meghatározza a közép-európai és az európai politikát, valamint befolyással van Európa jövőjére.”

Az alkalom a Himnusz eléneklésével kezdődött, ezt követően Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kulturális titkára köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, hogy bár a körülmények nem tették lehetővé, hogy nagy létszámban méltassák a nemzeti összetartozás napját, a KMKSZ fontosnak tartotta, hogy ha szűk körben is, de megyeszerte megemlékezzen a centenáriumról.

Barta József alelnök beszédében megjegyezte: ez a nap fájdalmas és örömteli is egyben. A politikus szerint a békediktátummal nemcsak Magyarországot csonkították meg, hanem az emberek lelkében és önérzetében is károkat okoztak; nemcsak egy területet téptek szét, hanem mindazt, ami évszázadok alatt összeforrt és összetartozott. A békediktátum szerzői vétettek és tévedtek. Vétettek, mert törvénytelenül és igazságtalanul, embertelenül jártak el a magyar nemzettel szemben, és tévedtek abban, hogy a békediktátum stabil, békés, új Európát hoz létre, hiszen rövid időn belül bekövetkezett a második világégés. Tévedtek a szövetségesek abban is, hogy ha egy országot úgy megcsonkítanak, mint Magyarországot, akkor az abba összeroppan, belepusztul, és a nagy történelmi múlttal rendelkező büszke magyar nemzet végleg eltűnik majd a történelem színpadáról. Nem következett be ez sem, Magyarország száz év után is erős, stabil, fejlődő pályán lévő európai ország, amely meghatározza nemcsak a közép-európai, de az egész európai politikát is, és Európa jövőjére is befolyással van.

A KMKSZ alelnöke felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy száz év elteltével a magyar nemzetpolitikának nagyon fontos része, hogy az anyaországon kívül rekedt nemzetrészek szülőföldjükön magyarként megmaradjanak, boldoguljanak és megerősödjenek. „A nemzeti kormány a nemzet akaratából a magyar nemzet újraegyesítésén dolgozik határrevízió nélkül, a határon átnyúló és a határ menti kapcsolatok erősítésével, békés úton” – emelte ki. Szerinte a nemzetpolitikának egyik kulcskérdése Kárpátalja, amely a legnehezebb gondokkal küzd, hiszen a gazdasági problémákon túl kisebbségi jogainak megőrzéséért harcol.

A beszédet követően Oroszi Kármen, a helyi magyar iskola tanulójának előadásában Hangai Sándor Az én térképem című verse hangzott el, majd Bornemissza Emesével közösen a Tartsd magad, nemzetem! című dalt énekelték el. Végül a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet.

Az esemény a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a KMKSZ Nagypaládi Alapszervezetének szervezésében valósult meg.

Váradi Enikő