Oravecz Imre: Szomszédok

2020. június 14., 09:33 , 1010. szám

Mikor erdész nagyapám

orosz hadifogságban volt,

nagyanyám egyedül lakott

a gyerekekkel a Német-völgyi erdészházban,

és rendszeresen bejárt az egri piacra,

 

többnyire hízott libát vitt a hátán,

mindig éjfélkor indult,

és reggelre ért be,

 

a huszonöt kilométeres út nagy részét

az erdőn át a gyalogúton tette meg,

de egy darabig a műúton haladt,

 

Német-völgyben oláhcigányok táboroztak,

és kirabolták a magányos utast,

de őt sosem bántották,

 

mindig zörgött a haraszt,

mikor oda ért,

és hallotta,

amint a vajda az útszéli bokrok mögött

azt mondja:

nyaghassatok mán, a szamszídasszony azs,

megösmerem a csizsmája kapagásárú,

 

ezt anyámtól tudom,

kinek később mindig mesélte.

 

 

Egy szépséges és megkapó epizód abból a családtörténetből, melyet Oravecz Imre Halászóember című kötete foglal magába. Azért olyan megkapó az itt olvasható Szomszédok világa, mert a keserves sors ellenére fölvillant egy esetet, amely mélyen emberi.

Az orosz hadifogságnak nem volt semmiféle emberi vonása – ennek viszontagságairól nem is hivatott beszélni ez a költemény. De annál inkább észrevehető e vonás a nagymama erőfeszítésén, aki kényszerűen egyedül maradt a gyerekeivel. Pontosan lehet érezni, milyen gondoskodás indította el a nagymamát – vállán a hízott libával – az egri piacra, éjfélkor, a huszonöt kilométeres gyalogútra.

A Halászóemberből tudjuk, hogy ebben a kötetben – úgymond – minden hiteles. Hogy az Egertől nem messze elterülő Szajla nevű helységről és konkrétan az Oravecz család sorsáról számol be a szerző úgy, ahogyan az emberi emlékezet hajszálpontosan megőriz minden apró vonást, színt és hangsúlyt a gyermekkorából.

Drámai pontja a költeménynek, mikor a rablásból élő oláhcigányokhoz – a „szomszédokhoz” – ér a családfenntartóként cipekedő nagymama. Mert nem az történik, aminek az éhség és nincstelenség kényszere – illetve a vállalt bűn, becstelenség és garázdaság – miatt történnie kellene az éjfél utáni sötétben. Drámai a helyzet, de megkapóvá válik, ahogy a vajda rászól az ugrásra kész embereire: nyaghassatok mán, a szamszídasszony azs, megösmerem a csizsmája kapagásárú...

Penckófer János