Vasárnapi üzenet: 2020. június 14.

„Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz.” (1Móz 32,27)

Nincs könnyű helyzetben Jákób a történet szerint. Mögötte Paddan Arám, a hely, ahol jövevényként élt, s ahonnan megszökött. Mellette ott van a családja, minden szolgája és szerzeménye. S vele szemben jön a megcsalt és átvert testvére, Ézsau, aki négyszáz férfival közeledik felé. A csaló, furfangos, törekvő Jákób szembe kell nézzen a múltjával, tetteinek következményeivel. S bármi megtörténhet. Akár a vég is eljöhet számukra, vagy mindenből a legjobb is kibomolhat. De ebben a pillanatban még kétesélyes a dolog. S ebben a kétesélyes helyzetben éjszaka meglátogatja Jákóbot az Úr, és kemény tusakodás kezdődik közöttük. Egész éjszaka tart. Nem bírnak egymással. Az ehhez hasonló álmatlan, tusakodással töltött éjszakákat mindannyian ismerjük. Van, hogy a lelkiismeretünkkel harcolunk, s van, hogy a múltunk jön szembe velünk. Vannak éjszakák, amikor döntést kell hoznunk, de melyik is a jó döntés? S van, amikor Istennek tesszük fel a „miért?” kérdéseinket, várva a választ. Jákób Istennel tusakodik. Eddig nagyon jól megvolt egyedül. Furfangjának, csalásának és törekvésének megvolt a következménye, meggazdagodva tér haza. De most nem csak róla van szó. S nem tud a furfangjával felülkerekedni a történéseken. Eddig elég volt a boldoguláshoz az apai áldás, most már többre van szükség. Mégis nagyon nehezen adja meg magát!

Az Úr egy mozdulattal sántává teszi Jákóbot, s kéri, bocsássa el. Ebben a pillanatban derül ki, hogy kivel is küzd! Amikor szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amelyek felett nincs hatalma, s van valaki, aki ugyan birokra kel vele, de sokkal hatalmasabb, mint ő. Meg vagyok arról győződve, hogy mindannyiunk élete küzdelem és tusakodás az Istennel. Meg vagyok győződve, hogy mindannyian azt akarjuk megmutatni a világnak és Istennek, hogy képesek vagyunk egyedül élni az életünket, megoldjuk a problémáinkat, eltartjuk magunkat. Egyszerűen: mi értünk az élethez! S amikor kiderül, hogy vannak dolgok, amelyek felett nincs hatalmunk, s aki ellen tusakodunk, egy apró mozdulattal harcképtelenné tehet, mint ahogy Jákóbot, akkor döbbenünk rá, nekem arra van szükségem, hogy megáldjon az Isten! Lehet egy életen át szembeállni az Istennel, és harcolni vele, vagy megragadni és harcolni azért, hogy megáldjon. Jákób maradék erejét megfeszíti, megragadja az Istent, és nem engedi, míg meg nem áldja, míg nem kerül Isten tulajdonába. Neked is van választásod: megragadod az Istent, s kéred, áldjon meg, vagy tovább harcolsz ellene a nagy „megmutatom én majd a világnak” lendülettel? Ha tanácsolhatom: ragadd meg az Urat, hogy megáldjon! Ő alig várja!

Szanyi György
borzsovai református lelkipásztor