Faludy György: Kalkuttai Teréz

2020. június 17., 09:36 , 1011. szám

Hogy Krisztus szenvedését látja minden

haldoklóban, vagy csak az emberi

lét nyomorát, s a dogmák szövedéke

közt mint teremtett ilyen mennyei

 

rendet magában, titok; de csak így

tudta Káli kolera-sújtott papját

roskadó, öreg vállára felvenni

a kalkuttai pocsolyából; másként

 

rég megtör volna India ezernyi

borzalma s kínja közt – és máshogyan

nem törölgetné szemsarkát mindenki

 

e tőle olyan idegen, sovány

albán vénasszony láttán, ki a jóság

szépségét hordja ezüst homlokán.

 

Amikor Faludy György megírta e versét Torontóban, 1982-ben, Teréz anyát még valóban csak Kalkuttai Teréz néven ismerte a világ. Ahogyan ezt a költemény címe is mutatja.

A Faludy-vers hőse Kalkuttai Szent Terézként előbb boldoggá (2003), majd szentté avatása (2016) után vonult be a világtörténelembe. Ő volt az, aki „mennyei rendet” teremtett magában, így jutott olyan „titok” és erő birtokába, mellyel „Káli kolera-sújtott papját roskadó, öreg vállára” könnyedén föl tudta venni.

Teréz anya egyszerű római katolikus apácaként ismerte föl dolgát-küldetését. 1946-ot írt akkor a világ, mikor Darjeelingbe tartott, és a harmadosztályú kocsiban utazókon meglátta azt a mély szegénységet és nyomort, amely az indiai lakosság jelentős részének kijutott. Azonnal tudta, hogy nem fogadhatja el, ami vár rá: a kolostor békéjét, nyugalmát. A darjeelingi lelkigyakorlat helyett ő konkrét tettekkel kezdte megosztani sorsát konkrét szenvedőkkel. Mert neki semmi köze nem volt ahhoz a gyarlósághoz, mikor egy ember mindjárt magát az emberiséget kívánja szolgálni elvontan, de persze mindig újságírók, mikrofonok és kamerák jelenlétében.

A „mennyei rendteremtő” Teréz anya konkrét ember konkrét nehézségén könnyített mindig és minden tetszelgés, látványosság nélkül. Nem csoda, hogy „a jóság szépsége” örökre „beezüstözte a homlokát”...

                Penckófer János