Skarlet: Levelező tagozathoz nem kellene ZNO?

2020. június 19., 11:29

Külső független értékelés (ZNO) nélkül is lehetővé lehetne tenni a jelentkezést a felsőoktatási intézmények levelező tagozatára – jelentette ki az oktatási miniszteri posztra jelölt Szerhij Skarlet, a Csernyihivi Nemzeti Technológiai Főiskola rektora a Legfelső Tanács oktatási, tudományos és innovációs bizottságának június 18-i meghallgatásán, amelyről az Ukrajinszka Pravda hírportál Élet (Zsittya) című magazinja számolt be.

„Többek között a levelező tagozat transzformációja is lehetséges. Elmaradhat a ZNO a levelezős (hallgató – a szerk.) számára, ha soha nem vezetjük át nappalira és soha nem jogosítjuk fel a költségvetési versenyben való részvételre” – idézi a portál Skarletet.

Mint fogalmazott, a ZNO-t a korrupció kockázatának csökkentésére vezették be. Szerinte a kockázat ma lényegesen kisebb.

„A ZNO jelenlegi formájában a bíráskodás eszköze, de nem lehet csak a ZNO a bíráskodás eszköze. Az iskola szerepe eleve nivellálódott: az érettségi bizonyítvány 10% (súlya a felvételi eljárás során – a szerk.)” – tette hozzá Skarlet.

Inna Szovszun, a Hang párt képviselője, aki szintén részt vett a meghallgatáson, utóbb a Facebook közösségi oldalon rámutatott: felháborította a miniszterjelölt véleménye a ZNO szerepéről a felvételi eljárásban, hiszen a levelező tagozat végzősei ugyanolyan diplomát kapnak, mint a nappali tagozatosok.

Az oktatási bizottság végül nem támogatta a jelölt kinevezését, de nem ellenezte, hogy a parlament szavazzon róla. A törvényhozás akár már ma napirendjére tűzheti a kérdést.

Június 18-án pedagógusok és tudományos dolgozók egy csoportja tüntetést szervezett a parlament épülete elé Skarlet kinevezése ellen tiltakozva.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy Skarlet a Régiók Pártjának jelöltje volt a Csernyihiv megyei tanácsi választásokon 2010-ben, egy interjújában pedig elismerte, hogy az elnökválasztás alkalmával Viktor Janukovicsot támogatta. Legutóbb, 2015-ben a Petro Porosenko Blokkja (BPP) képviseletében indult a megyei tanácsi választásokon.

(life.pravda.com.ua/Kárpátalja)