Őrhidi László a növényter­mesztés helyzetéről

2020. június 27., 09:45 , 1012. szám

Nem sokkal a szigorú karantén bevezetése után Őrhidi Lászlóval, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnökével beszélgettünk a növénytermesztés helyzetéről. Akkor elég kilátástalanok voltak a körülmények, s csupán reménykedni tudtunk, hogy helyreállnak az árak, megnyitnak a piacok. Aztán jöttek a májusi fagyok, s jelenleg is tartanak az özönvízszerű esők. Most rövid helyzetértékelésre kértük Őrhidi Lászlót, aki arról számolt be, hogy végre jobb árakon értékesíthetőek a hajtatott zöldségek.

– Ukrajnában május 11-ét követően enyhült a szigorú karantén. Milyen hatással volt mindez a piacra?

– A karantén kihirdetése után Ukrajnában bezártak a nagybani piacok, s csupán az élelmiszer-árusító helyek maradtak nyitva, mindez óriási csapást mért vidékünk primőrtermelő gazdáira. A megtermelt árut majdhogynem ingyen kellett értékesíteni. Mindezért országszerte lázadoztak a gazdák, így a vírushelyzet enyhülését követően a piacok is megnyitottak. Bár az árak nem álltak helyre, de – mondhatni – normalizálódtak. A felívelő ármozgás annak is betudható, hogy az előző időszakok rossz tapasztalatai miatt idén is kevesebben ültettek, vetettek, mint egy szokványos évben. Az időjárás szintén rányomta a bélyegét az idei szezonra.

– Meglehetősen hektikus időjárásunk, a késő tavaszi fagyok mellett az özönvízszerű esők sem könnyítik meg a termelők mindennapjait...

– A késő tavaszi fagyok bizony igen jelentős károkat okoztak még a hajtató gazdaságokban is, nem beszélve a gyümölcsösökről. Jelentős mértékben károsodott az alma- és a körtetermés, így nagy valószínűséggel ezen gyümölcsök árain meg fog mindez látszani. Viszonylag alacsony árról indult a szamóca értékesítése, később azonban a középérésű fajták a termelők számára kedvező áron keltek el. A csemegekukorica, mely vidékünk egyik fontos terméke, szintén megszenvedte a késő tavaszi fagyokat. Hiányosan keltek, ha egyáltalán kikeltek, az ültetett növények pedig egyszerűen lefagytak. Normalizálódott azonban a hajtatott uborka ára, sőt magasabb, mint az elmúlt évben, így aki a tavaszi kilátástalan helyzet ellenére bizakodott, és tovább gondozta növényeit, most jó áron értékesítheti termését. Mindez azzal is magyarázható, hogy a szabadföldi uborka jelentősen megszenvedte a késői fagyokat, a rengeteg eső miatt sok helyen víz alá került a termőterület, s bizony, néhol a jégeső sem kímélte az ültetvényeket. Mivel az uborka ára magas, a többi zöldség árfekvése is hasonló módon alakul, így az újburgonya, a káposzta vagy a hajtatott paprika ára is. Gond van viszont a leveles zöldségek, salátafélék eladása terén, mivel ezeket a növényeket a vendéglátóhelyek, szállodák vásárolták fel. Az idegenforgalom visszaesése miatt azonban csökkent a kereslet irántuk. Továbbá ősszel vagy télen jelenik majd meg a probléma, hogy a folyamatos eső miatt nem lehet szénát készletezni. Nonszensznek tűnik, de a hegyvidéki falvakhoz hasonlóan ágasokon kell majd szárítani a szénát, ha marad az esős időjárás. Lassan megkezdődik az árpa betakarítása, a kalászosokat azonban a szél sok helyen elfektette, így azokat felnövi a gyom, ezeken a helyeken is termésveszteséggel kell számolni. A takarmánykukorica kapcsán sok helyről hallottam, hogy a hideg időjárás miatt olyan gyéren kelt a növény, hogy be kellett tárcsázni a vetőterületet.

– Hogyan folyik a szaktanácsadás jelenleg az alapítványnál?

– A szigorú karanténhelyzet miatt a falugazdászaink átálltak online munkára. Azt gondoltuk, hogy amennyire csak lehet, a személyes találkozásokat kerülni fogjuk, s online módon tartjuk a kapcsolatot. Mindez többé-kevésbé sikerült is. Most, hogy újra szigorítanak, valószínűleg újra vissza fogunk állni az online munkára.

T. J.