Házi pisztolygyártásra rendezkedtek be Harkivban

2020. július 3., 11:52

Harkivban leleplezték azt a bűnözői csoportot, amely maroklőfegyverek és a hozzájuk való lőszer gyártására rendezkedett be – jelentette a megyei rendőrség nyomán a korrespondent.net.

A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekményben négy 34, 37, 36, illetve 32 éves észak-kaukázusi származású személy érintett, akik megszervezték a pisztolyok házilagos előállítását értékesítés céljából. Ehhez török gyártmányú rajt-, illetve riasztópisztolyokat alakítottak át a maguk gyártotta 9 mm-es lőszerekhez.

A gyanúsítottak lakóhelyén tartott házkutatások, illetve az általuk használt jármű átvizsgálása során egyebek mellett több mint 40 mobiltelefont, két RGD-5 típusú kézigránátot, három revolvert, több mint 150 darab hozzájuk való lőszert, kábítószereket és különböző típusú lőfegyverek alkatrészeit foglalták le. Két gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok.

(korrespondent.net/Kárpátalja)