„Az volt az álmom, hogy alapítok Kárpátalján egy magyar zenekart”

Blanár Dávid neve talán sokak számára ismerősen cseng Kárpátalján. Néhány éve barátnőjével, Uljana Doneckával létrehoztak egy könnyűzenei duettet, nemrég pedig bővült a formációjuk: megalakult az Ullie együttes. Erről a komoly vállalkozásról és az előzményekről beszélgettünk Dáviddal, az együttes vezetőjével.

– Mesélj magadról, hogyan kezdtél el a zenéléssel foglalkozni?

– Tiszaújhelyen születtem, és itt jártam általános iskolába hetedik osztályig. A zenével is itt ismerkedtem meg. Már 5 éves koromban szerettem volna zeneiskolába járni, s gitározni tanulni. De azt mondták, még túl kicsi vagyok hozzá. A családban egyetlen zenész sincs. Furcsállták is kicsit, hogy ennyire vonzódom a zenéhez. Amikor felcseperedtem, akkor be is írattak klasszikus gitárra. Körülbelül kétévnyi tanulás után tudtam, hogy mindig ezzel szeretnék foglalkozni, és tovább szeretnék tanulni.

Nyolcadik osztálytól a Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskolában tanultam, az osztályban sok volt a zeneszerető, úgymond hobbizenész. Alakítottunk is egy sulizenekart, amellyel 15-16 éves korunkban koncertezgettünk Beregszászban, Szolyván. Végül is ott szerettem meg a könnyűzenét, a rockot stb.

A középiskola befejezése után felvételt nyertem az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzsba. Elektromos gitárra felvételiztem, mivel szerettem volna váltani, s nem csak klasszikus gitáron játszani. Egyrészt nagyon tetszett, és úgy gondoltam, hogy így a jövőben több esélyem lesz zenekart alapítani.

– Hogyan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok?

– Már gyermekkoromban az volt az álmom, hogy alapítok Kárpátalján egy magyar nyelvű zenekart, mert furcsálltam, hogy számos magyar zenekar van Erdélyben és Szlovákiában is, Kárpátalján viszont egyetlen olyan magyar zenekar sincs, amely ismert és elismert lenne Magyarországon. Arról ábrándoztam, hogy egyszer alapítok egy ilyen zenekart. Ahogy nőttem, az álom céllá vált, és tudatosan kezdtem alakítani a dolgokat. Próbálkoztunk zenekart alapítani, de sajnos nehéz volt összetartani a csapatot, mert sokan rá vannak szorulva arra, hogy külföldön dolgozzanak, én például tolmácskodtam. Emiatt nehéz összehangolni a próbákat, emellett egy zenekar nagyon sok befektetést igényel, csakúgy, mint bármely vállalkozás. Nem tudtunk összetartani egy csapatot, így már kezdtünk lemondani az egészről.

– Hogyan sikerült mégis? Közel másfél éve Ulyanna&David formációban debütáltatok. Miért pont duett?

– Szerencsére találkoztam egy Petőfi-programos sráccal, Fekete Krisztiánnal, aki felajánlotta, hogy szívesen foglalkozna velünk, mentorálna bennünket. Akkor úgy döntöttünk, hogy nem zenekart, hanem egy duettet hozunk össze, mert ahhoz elég két ember, s mivel én is és a párom, Uljana is zenélünk, így ez adott. Hála Istennek sikerült, de ahogy folyamatosan fejlődtünk, továbbra is terveztük egy komolyabb zenekar létrehozását. Bizonyítani szeretnénk a többi zenésznek, akik nem annyira magabiztosak és félnek belevágni, mert attól tartanak, hogy nem sikerül. Szerettük volna megmutatni, hogy ez igenis lehetséges. S úgy gondoltuk, hogy ha mi már elérünk valamit, akkor szívesebben csatlakoznának hozzánk.

– Hol ismerkedtetek meg Uljanával? A zene hozott össze titeket?

– Utolsó évfolyamos voltam, s a neten találtam egy jó zenét. Nagyon megtetszett, napokig hallgattam, és egyszer odaszólt a szobatársam, hogy amúgy ez a lány, aki ezt énekli, itt tanul a koledzsben. Ilyen nincs! Én már akkor beleszerettem a hangjába, azt hittem, egy külföldi énekesnő. Uljana akkor első évfolyamos volt. Azonnal ráírtam, találkoztunk, és előbb zenélgettünk, később összebarátkoztunk, és mára már el is jegyeztem. Végül is igen, a zene hozott össze minket.

– Később több helyen felléptetek, klipet is készítettetek.

– Az első fellépésünk a Vár­alja kávézó 30. évfordulóján volt. Krisztián jól ismerte a tulajt, Rusznák Györgyöt, s felajánlotta, hogy mutassuk be pár feldolgozásunkat a születésnapi rendezvényen. Nagyon kellemes este volt, háromdalos blokkokban játszottunk, közte leültünk a közönséghez beszélgetni. Megtetszett ez a forma, s akkor eldöntöttük, hogy csinálunk egy komolyabb programot, és szervezünk egy bemutatkozó koncertet. Ezt is a Váralja kávézóban tartottuk meg. Annyian voltak, hogy nem fértek be, többen az utcáról hallgatták, nagyon örültünk az érdeklődésnek. Azonkívül felléptünk a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) által szervezett diákhéten az Ungvári Nemzeti Egyetem előtti téren, valamint két alkalommal Magyarország Ungvári Főkonzulátusának ünnepi fogadásán. Szolyván egy szanatóriumban szabadtéri koncertet adtunk.

– Saját dalaitok is vannak. Ki írja a szöveget?

– A szövegírással nagyon sokáig gondjaim voltak. Van egy kedvenc zenekarom, a 30Y. Ennek az énekese Beck Zoltán, aki egyben fantasztikus dalszerző. Gyerekkorom óta hallgatom őket, mindig is ők voltak a példaképeim, s tulajdonképpen miattuk akarok zenekart alapítani. Életemben először sikerült végre eljutnom egy tatabányai koncertjükre, majd Uljana rászedett, hogy próbáljunk valahogy beszélni velük. Odamentünk egy stábtaghoz, aki mondta, hogy a parkolóban megvárhatjuk őket. Amikor végre kijöttek, kedvesen, barátságosan fogadtak. Elmeséltem nekik, mivel foglalkozunk, mik a céljaink, és bemutattak minket egy fiatal költőnek, Jáger Dávidnak, akinek nemrég jelent meg a második verseskötete. Neki annyira megtetszettek a dalaink, hogy azóta segít a szövegírásban. Ez azt jelenti, hogy elküldök neki egy szöveget, s ő nem írja át, nem nyúl bele, hanem elmondja, hogy ő még mit tenne bele. Nem szavakról van szó, hanem érzésekről, fogalmakról, színekről, ötletekről.

– Nemrég bővült a duettetek.

– Készítünk egy albumot. Stúdióban egyedül, több hangszeren feljátszottam a darabokat, Uljana felénekelte a szöveget, ezt megmutattam a zenésztársaimnak, akiknek nagyon tetszett, s végül sikerült őket meggyőzni, hogy csatlakozzanak hozzánk. Folynak a munkálatok, egy dalt már felvettünk, ebben a hónapban fogjuk posztolni a közösségi oldalunkon, és június végén szeretnénk felvenni egy másik dalt, de akár kettőt is. Saját dalokról van szó, a szöveget én írtam.

– Hány dalt írtál már?

– Több dalom van, de szelektálom őket. Bemutatom Uljanának, lefordítom neki, s ha azt mondja, hogy szeretné elénekelni, akkor megmutatjuk a zenekarnak is. Ha mindenki elfogadja, akkor elkezdünk dolgozni rajta. Azokat a szövegeket, amelyeket Uljana nem szeretne elénekelni, mert nem illik hozzá, azokat nem erőltetjük, mert egy őszinte zenekart szeretnénk kiépíteni. Jelenleg 5 olyan dal van, amelyeket már gyakorolunk. Ezek mind magyar nyelven szólnak.

– Uljana több nyelven, köztük magyarul is énekel.

– Így van, ukránul, oroszul, angolul, franciául és természetesen magyarul. Nem könnyű, de nagyon sokat dolgozunk rajta. A dalok is úgy készülnek, hogy alapszinten megtanulja a szöveget, aztán begyakoroljuk a zenét, s utána nagyon sok próbát, órákat, napokat töltünk azzal, hogy helyes legyen a kiejtése. De már egyre jobban beszél magyarul, nagyon tetszik neki ez a nyelv. Szeretné minél hamarabb elsajátítani, alkalmazásokat tölt le, szótárakból is igyekszik tanulni, sok időt fordít a magyar nyelv gyakorlására. A dalokban is sokat javult a kiejtése. Egyébként sok embernek tetszik, hogy van egy kis akcentusa, és többen megjegyezték, hogy emiatt különlegesebb a dal. Mi egy kárpátaljai magyar zenekar szeretnénk lenni, nem egy magyar zenekar a sokból.

– Mit lehet tudni az új tagokról?

– Dudás Gergő, a billentyűsünk elvégezte a zenei szakiskolát Ungváron. Régi barátom, hosszú ideje zenélünk együtt, de csak hobbi szinten, örömzenélés otthon, semmi komolyabb. Jól megértjük egymást. Fanatikus zenész, általában vele hangszereljük a darabokat.

A szólógitáros Kudron József, az unokatestvérem. Vele együtt nőttünk fel, és évek óta együtt zenélünk, együtt tanultunk Ungváron is.

A basszusgitárosunk egy új tag, ő Danku József, dédai srác. Nem járt zeneiskolába, egyedül tanult meg az internet és a barátai segítségével zenélni, gitározni. Nemrég egy gitártáborban együtt voltunk, és csodálom, hogy milyen motivált fiatal zenész, manapság kevés ilyen van.

A dobosunk Dracskó Béla, beregszászi, nemrég vettük fel a kapcsolatot, sajnos még nem sikerült együtt zenélni, de online próbákat már összehoztunk.

– Hogy jött a név? Mit fed az új Ullie elnevezés?

– Ullinak ejtjük, és érdekes története van. Sokat, körülbelül egy évig gondolkoztunk a zenekar nevén, hogy mi lenne a legjobb. Szerettük volna, ha azt is sugározza, hogy honnan jöttünk, milyen zenét játszunk. Eszembe jutott a tanáromnak a mondata, aki egész kottakönyvet írt kisgyerekeknek, és azt mondta, hogy évekig nem tudta kiadni, mert nem tudott címet adni a könyvnek. Mi is hasonlóképpen jártunk: könnyebb volt létrehozni egy zenekart, mint nevet adni neki. Nem tudtunk találó nevet kiötölni, amire azt mondtuk volna, hogy ez tényleg jó. S akkor eszembe jutott két magyar évfolyamtársam, Martina és Bettina, akik nem tudták kimondani Uljana nevét, s Ullinak szólították. Így lett a becenevéből zenekarnév.

– Aktívabbak lesztek az online térben?

– Ha szeretnénk egy közösséget kialakítani Kárpátalján, akik szeretik a zenénket, ha el szeretnénk érni azokat, akik még nem hallottak rólunk, akkor sokkal aktívabbnak kell lennünk. Ezért több időt és energiát fogunk szánni arra, hogy online felületeken is többet posztoljunk, hogy az emberek figyelemmel követhessék, hogyan épült fel a zenekar, hogyan telnek a próbáink, hogy íródnak a dalaink, szeretnénk az embereket beavatni a műhelytitkokba. Ebben Perepada Júlia segít nekünk, aki fotókat és videókat készít rólunk. Akit érdekel, az követhet minket a Facebookon vagy az Instagramon.

– Az Ulyanna&David formáció is megmarad?

– A zenekarral csak saját dalokat fogunk játszani, Uljanával pedig feldolgozásokat adunk elő, s talán lesznek még kisebb koncertjeink, ahol csak ketten fogunk fellépni, esetleg videoklipeket fogunk készíteni az internetre. A két formáció párhuzamosan is tud majd létezni.

Rehó Viktória