Gazdatársainkhoz!

(A KMKSZ alapszervezeti elnökeihez!)

2020. július 6., 16:40

A mindenkori gazdálkodók képe lebeg a szemünk előtt, akik teszik a dolgukat, művelik földjeiket, magot vetnek akkor is, ha nem tudják, hogy lesz-e mit és kinek learatni.

Rendkívüli évet élünk. A ránk szakadt világjárvány a működő gazdasági kapcsolatokat szétzilálta, a közösségi összetartozás erős kötelékeit megszaggatta, munkahelyeket szüntetett meg sokakat taszítva a létbizonytalanságba, és számos áldozat életét vette el. Ezekben az embert próbáló időkben különleges szerepe van a gazdaszolidaritásnak, felkarolva a lemaradozókat, segítőkezet nyújtva a rászorulóknak.

Az idén is útjára indítjuk a Magyarok Kenyere adománygyűjtő kezdeményezésünket, amely része az összmagyar Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programnak. Az akció szervezésében kiemelkedő szerepet vállalnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapszervezetei, történelmi egyházak és más civil szervezetek. A kárpátaljai gazdatársadalom, cégek, szervezetek a tavalyi évben 104 tonna adománnyal támogatták a kedvezményezett intézményeket.

Ez a mennyiség jócskán meghaladta a más elszakított nemzetrészek által gyűjtött búza összmennyiségét.

Az idén is az a célunk, hogy nemcsak a mennyiség növelése fontos, hanem, hogy minél több gazda járuljon hozzá – akár csak jelképes mennyiséggel is – a gyűjtéshez. Továbbra is fenntartjuk azt a célt, hogy minden magyarlakta településről kerüljön a Magyarok Kenyerébe az éltető szemből.

Azt javasoljuk, hogy az eddigi jól bevált gyakorlat szerint településenként a parókiákra avagy a településen működő KMKSZ-alapszervezeteken keresztül a legközelebbi (vagy a legszimpatikusabb) gyűjtőpontra kerüljön az adomány. Kérnénk, hogy a gyűjtés július 20. és augusztus 22. között történjen, vagyis a búzaösszeöntő ünnepség előtt záruljon le.

A gyűjtőpontok helyszínei a megszokottak (református líceumok, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, a munkácsi Szent Márton Karitász, a Munkácsi Szent István Katolikus Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum).

A kárpátaljai búzaösszeöntő ünnepségre, amennyiben a karanténhelyzet engedi, 2020. augusztus 22-én (szombaton) kerül sor a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban.

Kérjük a gazdákat, hogy az adomány a gyűjtőpontokon történő leadása esetén szigorúan tartsák be a régióra vonatkozó karanténszabályokat.

Pro Agricultura Carpatika Alapítvány