A parlament pénteken meghallgatja a védelmi minisztert a végzős diákok sorozásáról

2020. július 13., 12:54

A Legfelső Tanács pénteken meghallgatja Andrij Taran védelmi minisztert a 2020. évi tavaszi sorozás kérdésében, különös tekintettel a végzős diákok behívására – adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál.

A miniszteri meghallgatással kapcsolatban Olekszandr Kornyijenko, a Nép Szolgája párt első frakcióvezető-helyettese a sajtónak elmondta: támogatjuk az indítványt a védelmi miniszter meghallgatását illetően. Ez valóban fontos, és a téma is fontos – tette hozzá, megjegyezve, hogy híresztelések terjednek a sorozással kapcsolatban.

A hírportál szerint a katonai hatóság elkezdte tömegesen kézbesíteni a behívókat a 18-19 éves fiúknak. Az Oktatási Minisztérium ezért kérelemmel fordult a védelmi tárcához, hogy halassza el az iskolák végzőseinek idei tavaszi sorozását.

Denisz Smihal miniszterelnök a múlt keddi kormányülésen felszólította a védelmi minisztert és a megbízott oktatási tárcavezetőt, hogy jobban hangolják össze a tájékoztató tevékenységüket és munkájukat az iskolák végzőseit érintő idei sorozás kapcsán, hogy a szülők és a gyermekek ne idegeskedjenek azért, mert betöltötték a 18. életévüket és felsőoktatási intézménybe szeretnének felvételizni. Ezt a lehetőséget meg kell kapniuk – mutatott rá a kormányfő.

(vb/karpat.in.ua)