Így tedd rá! képzést szerveztek a KEGYES munkatársai számára

2020. július 19., 12:14 , 1016. szám

A népi játékok, a népzene és a néptánc nemcsak kulturális értékeinket őrzik, hanem segítségükkel fejleszthető a gyermekek mozgáskészsége, s általuk hozzájárulhatunk személyiségük formálásához is. Ezt Jaró Klaudiától, az Így tedd rá! népijáték- és néptáncmódszertani program kárpátaljai vezetőjétől tudhattuk meg, aki egész napos képzést tartott Beregszászban július 16-án. A tanfolyamot a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése, azaz a KEGYES egyesület munkatársai számára szervezték a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) központjában. A résztvevők hallhattak a hagyományos népi játékok hasznáról, majd különböző eszközök segítségével a gyakorlatban is elsajátíthattak játékos mozgásfejlesztő gyakorlatokat. Az itt tanultakat a jövőben az „elfelejtett” gyerekek ápolása és gondozása során hasznosíthatják. Ők azok a gyerekek, akiket közvetlenül születésük után magukra hagytak a szüleik, ezért életük első két évét jórészt a munkácsi és nagyszőlősi kórházakban töltik. A KEGYES-munkatársak ez alatt az időszak alatt tevékeny részt vállalnak a kicsik gondozásában – ehhez a nemes feladathoz, a mozgásfejlesztéshez kaptak segítséget a mostani képzésen.

A tanfolyam nyitásaként Sipos József református lelkipásztor, a KEGYES vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd rövid áhítatot tartott a 2Mózes 18,22 alapján: „…Így könnyítenek terheden, mert veled együtt hordozzák.” A munkamegosztás fontosságát hangsúlyozva adott hálát a szervezet megalakulásáért s a szolgálatuk során tapasztalt áldásokért.

A nap további részében Jaró Klaudia beszélt a népi játékok, a cirógatók-ringatók, s általában az érintés, a mozgás, a tánc fejlesztő hatásáról, majd számos gyakorlati módszert és konkrét játékot tanított.

– Tavaly jött egy olyan gondolatom, hogy az egyik foglalkozás árát jótékony célra szeretném felajánlani, ezért egyesítettük a beregszászi és nagyberegi Így tedd rá!-s csoportokat, és tartottunk egy közös foglalkozást, amelynek a bevételét a KEGYES-nek ajánlottuk fel. Ezután a magyarországi programgazda, Balatoni Katalin is gyűjtést szervezett a Pedagógus Expón, s az ott befolyt összeget szintén a KEGYES-nek ajánlották fel. Ennek a megmozdulásnak a kiegészítő része volt a mai továbbképzés.

Sipos József elmondta, nagyon örültek neki, amikor az Így tedd rá! programtól Jaró Klaudia megkereste őket, hogy szeretne elmenni a kórházba, és egy speciális foglalkozást tartani ott a gyerekeknek. A kórház engedélyével ő is csatlakozott a munkatársakhoz, ahol egy-egy napot rászánva önkéntesen tudja a 0–2 év közötti gyerekeket fejleszteni. – Nyolc állandó munkatársunk van a két kórházban összesen, 4-4 elosztással. Ők napi szinten foglalkoznak az elfelejtett gyerekekkel, vigyáznak a tisztaságukra, gondozzák-ápolják, szeretgetik őket, játszanak velük. Ez a képzés segít ebben a foglalkozásban, mert… olyan mozgásterápiát tanulnak, amilyet az Így tedd rá! programban végeznek.

 SE