Vereséggel búcsúzott, mégis BL-selejtezős lett a Dinamo

Labdarúgás

2020. július 22., 08:15 , 1016. szám

A koronavírus-járvány miatti kényszerpihenő után újrainduló és több sebből is vérző ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó két fordulóját is lejátszották a mögöttünk maradt héten.

A 31. és 32. játéknapnak csupán az volt a kérdése, hogy miként alakul majd a sorrend a dobogón, mivel a zsinórban harmadszor bajnok Sahtar Donyeck már hetekkel korábban bebiztosította újabb címvédését.

Az idei pontvadászatban meglehetősen hullámzó teljesítménnyel előrukkoló Dinamo Kijev a hét közben rendezett 31. fordulóban 3-1-re nyert a Zorja Luhanszk ellen, így újra előrelépett a 2. helyre. A BL-selejtezőt jelentő biztos ezüstéremhez azonban az is kellett volna, hogy Olekszij Mihajlicsenko együttese megnyerje a Kolosz Kovalivka elleni utolsó találkozóját, ami azonban nem sikerült, mivel a házigazdák 2-0-ra győztek.

A kijeviek nagy szerencséjére a Zorja–Gyeszna párharc 1-1-es döntetlennel ért véget, így a Dinamo ért oda a dobogó 2. fokára.

A Sahtar Donyeck 82 ponttal végzett az élen, ami jelen állás szerint főtáblát jelent a számára. Az 59 ponttal második Dinamo a sorozat selejtezőjében lesz érdekelt, míg az 58 pontos Zorja, az 56 ponttal negyedik Gyeszna, illetve a 49 ponttal ötödik Olekszandrija az Európa-ligában próbálhat szerencsét.

A gólkirályi címet a Sahtar brazil légiósa, Junior Moraes szerezte meg 20 találattal.

A 2020–2021-es bajnoki idény rajtját egyébként augusztus 22-re tervezik, és az élvonalbeli pontvadászatban a  korábbi 12 csapat helyett már 14 együttes vesz majd részt.

(tamási)