A rasszizmusnak nincs bőrszíne, az őrületnek meg nincs határa…

Fajgyűlölő „antirasszisták”, cipőcsókoló „vezeklők”, fosztogató „forradalmárok”...

2020. július 25., 19:14

Egy amerikai néger férfi rendőri intézkedés közben életét veszti, mert egy fehér rendőr a kelleténél erősebben megszorítja a nyakát – és a nyugati világ megtébolyodik. Színre lép egy egyre erőszakosabban nyomuló néger polgárjogi mozgalom, mely ott is rasszizmust lát, ahol nincs, illetve megjelenik a színen egy ugyancsak agresszív szélsőbaloldali szervezet, mely üzletek kifosztásával kezdi meg a kommunista „forradalmat”. Utcák válnak csataterekké, négerek vernek fehéreket csak azért, mert fehérek, míg más fehérek porig alázkodnak más négerek előtt. Szélsőséges antirasszisták állnak elő őrültebbnél őrültebb kijelentésekkel, követelésekkel. És a téboly terjed, mint a kerge marha kór…

Az őrület azután vette kezdetét, hogy május 23-án az amerikai Minneapolisban a büntetett előéletű George Floydot megölte egy fehér rendőr. A kilencedik és egyben utolsó börtönbüntetése után jó útra térő, munkát vállaló, a koronavírus-járványt követő gazdasági válság miatt azonban munkanélkülivé vált volt bűnöző azon a végzetes napon egy csomag cigarettáért hamis húszdollárossal akart fizetni. A boltosok ráhívták a rendőröket, s hamarosan ki is érkezett négy rendőr: egy fehér és két sárga (ázsiai származású, a mongoloid rasszhoz tartozó amerikai). Még nem tisztázódott, hogy a fekete férfi ellenállt-e a hatósági közegeknek, vagy sem, az viszont tény, hogy a rendőrök földre teperték, s történetesen a fehér fogta le a fekvő néger nyakát, aki könyörgött, hogy nem kap levegőt, ám a rendőr még ezután is lefogva tartotta, aminek következtében Floyd életét vesztette. A tettest és társait ezt követően elbocsátották a rendőrség állományából, majd letartóztatták őket, ám az ügy nem maradt meg a jogi keretek között, hanem politikai ügyet kreáltak belőle. A Black Lives Matter (BLM, magyarul: Fekete Életek Számítanak) radikális afroamerikai polgárjogi mozgalom ugyanis rasszista indíttatást magyarázott bele az amúgy nyilvánvaló rendőri túlkapásba, majd tüntetéseket robbantott ki Amerika-szerte. Ezeken a négerekhez fehérek is csatlakoztak, akik közül többen is -- a kezdődő társadalmi téboly egyik jeleként -- csókolgatni kezdték néger szónokok cipőjét. De olyan videó is látható az Interneten, melyen egy fehér nő és egy fehér férfi kedvtelve nyom puszikat az előttük elvonuló, s a lábukat nagy kegyesen feléjük nyújtó feketék lábbelijére. Majd az őrület újabb jeleként fehér tüntetők kezdték mosni néger tüntetők lábát. Merthogy ők vezekelni akarnak egykori fehér rabszolgatartók, rabszolga-kereskedők, négerekkel rosszul bánó gyarmatosítók bűneiért, elfeledve azt, hogy nincs kollektív bűnösség, nem minden fehér felelt/felel azért, amit egyes fehérek a múltban elkövettek. A Fekete Életek Mozgalom azonban nemcsak elfogadta ezeket az elmebetegség határát súroló megalázkodásokat, hanem elvárja, sőt követeli is, hogy aki fehérként egyetért velük a rasszizmus elleni harcban, az ereszkedjék térdre előttük. És a Nyugat-Európára is átcsapó kollektív elmezavar jeleként például Németországban, Nagy-Britanniában fehér rendőrök le is térdeltek a néger tüntetők előtt. De ha egy, a feketékkel való egyenlő bánásmód kivívását a zászlajára tűző mozgalom (a néger-kérdés Amerikában még csakugyan nincs teljesen megoldva) elfogadja, sőt követeli is azt, hogy fehérek alázkodjanak meg négerek előtt, az nem rasszizmus? Emellett felkavaró videók kerültek fel az Internetre, melyek egyikén néger fiatalemberek csoportosan támadnak meg, majd ütnek-vernek, rugdosnak egy békésen üldögélő fehér tinédzsert, egy másikon pedig néger férfiak (?) csoportja a hajánál fogva durván rángat, illetve a földre ránt egy fehér nőt. Ezek nem voltak rasszista bűncselekmények? Dehogynem… Vannak fehér rasszisták? Hogyne. De néger rasszisták nincsenek? Nos, a jelek szerint nagyon is vannak…

A Fekete Életek Számítanak mozgalom nem csupa ártatlan bárány gyülekezete. Ahogy a hozzájuk csatlakozott fehérek sem mind galamblelkűek. A kezdetben békés tüntetéseket ugyanis Amerikában több helyütt is erőszakos zavargások váltották fel. Fosztogatásokra, gyújtogatásokra is sor került. Nem egy „polgárjogi harcos” pedig fegyverrel ment/megy tüntetni, rálőttek/rálőnek az agresszív tüntetők ellen kivezényelt rendőrökre, s a helyzet abszurditását mutatja, hogy néger rendőr is vált már áldozattá, Saint-Louis nyugalmazott fekete rendőrfőnökét is agyonlőtték, egy felvételen pedig látható, hogy egy fehér tüntető egy fekete rendőrbe köt bele. A rasszizmus elleni harc során pedig őrültebbnél őrültebb kijelentések, követelések hangzanak el. Már a tejreklámok is „rasszisták”, mivel a négerek laktózérzékenyek. Vagyis ne reklámozzák a tejet, mert ez sérti a feketéket… A Fekete Életek Számítanak egyik aktivistája, Shaum King szerint le kell dönteni a fehér európai Krisztust ábrázoló szobrokat, és le kell szedetni minden olyan képet, festett ablakot, melyek fehér Jézust, fehér Szűz Máriát, vagy esetleg Krisztus fehér követőit ábrázolják, mert ezek – úgymond – a fehér felsőbbrendűséget hirdetik. Vagyis el kell tüntetni olyan műremekeket, mint Leonardo da Vinci Utolsó vacsora c. festménye, és le kell dönteni Michelangelo megindító szépségű Pietáját. De nyilván Munkácsy Mihály csodálatos festménysorozata -- Krisztus Pilátus előtt, Ecce Homo, Golgota – is szúrja a szemét, már ha ismeri ezeket a műalkotásokat… S akadnak, akik hasonlóan érvelnek… Nem csoda, hogy Minnesota államban a fehér katolikusok már felfegyverzett önvédelmi osztagokkal védik a templomaikat. King és a hozzá hasonlóan gondolkodók elfeledkeztek volna arról, hogy Krisztust különböző kultúrákban különböző módokon is ábrázolják, hogy vannak fekete, kínai, Fidzsi-szigeteki melanéz, illetve közel-keleti Krisztus-ábrázolások? És akkor Jézus feketeként való ábrázolása nem jelent néger felsőbbrendűséget, a Megváltó kínaiként való ábrázolása nem jelent kínai vagy általában mongoloid felsőbbrendűséget, a közel-keleti Jézus-ábrázolás nem jelent közel-keleti felsőbbrendűséget, a Fidzsi-szigeteki ábrázolás meg melanéz felsőbbrendűséget? Egyébként – mint olvastam – valószínűleg Krisztus közel-keleti férfiként való ábrázolása lehet a leghitelesebb, hiszen Isten Fia közel-keleti, zsidó testet öltött magára. Ám nincs abban semmi elítélendő, ha különböző rasszú, bőrszínű, arcvonású személyként ábrázolják, mert ő elsősorban minden ember Megváltója. Még Shaum Kingé is… Ezek után pedig már azon sem csodálkozhatunk, hogy a rasszizmus elleni harc jegyében az ausztrál közszolgálati rádióban arról vitáztak a műsorvezetők egy meghívott vendéggel, hogy a sakk rasszista játék-re, vagy sem, a rádió műsorvezetői szerint ugyanis egyértelműen rasszista játék, mert a fehér bábú teszi meg az első lépést. Na, most túl azon, hogy a sakk egy ókori eredetű játék, amikor még nem létezett fehér rasszizmus, feltehetjük a kérdést, amire a nagyokos műsorvezetők nem gondoltak: ha az fehér rasszizmus, hogy a fehér bábú teszi meg az első lépést, az nem lenne néger rasszizmus, ha a fekete bábú tenné meg ugyanezt?...

S hogy mire „jó” a rasszizmus elleni küzdelem őrületbe hajlása? Mint Schiffer András, volt magyar politikus, a Lehet Más a Politika (LMP) párt évekkel ezelőtt lemondott társelnöke a Válasz onlineban közölt cikkében rámutatott, nem véletlen, hogy a globális nagytőke egyből a Fekete Életek Számítanak támogatója lett. Obama elnöksége alatt ugyanis a transz-atlanti és transz-csendes-óceáni szabadkereskedelmi tárgyalások eredményeként az amerikai központú multik sorra telepítették ki az Egyesült Államokból az amerikai gyártókapacitásokat, például Kínába, hogy extraprofitra tegyenek szert. Ezzel azonban nyomás alá helyezték az amerikai munkások bérét, ami leginkább a rosszabbul fizetett néger munkásokat sújtotta, leszegényítve őket, ami természetesen társadalmi elégedetlenséget szült. És csak Trump jelenlegi elnök és adminisztrációja vetett véget a gyártókapacitások kiáramlásának. A kialakult helyzetért tehát jelentős mértékben a multik felelnek, ezért, hogy eltereljék a figyelmet a saját felelősségükről, többjük is szponzorálni kezdte a Fekete Életek Számítanak mozgalmat, és – mint Puzsér Róbert magyar újságíró rámutat – a rasszizmust tették meg minden baj okozójának. A kezükben lévő médiákon keresztül pedig ezt sulykolják a közvéleménynek…

Mindettől függetlenül pedig színre léptek a magántulajdont eltörölni akaró, kommunista-anarchista antifák, akik már Európában is megjelentek, ám míg itt csak buzdítanak az üzletek kifosztására, addig Amerikában már gyakorolták is „a javak igazságos újraelosztásának” nevezett rablást, illetve a BLM-hez hasonlóan erőszakos tüntetéseket szerveznek, melyek során összecsapnak a rendőrökkel. Trump elnök nem véletlenül akarja terrorszervezetté minősíteni az agresszív, felforgató mozgalmat. És csak remélhetjük, hogy – ahogy a történelem során mindig – a józan erőknek ezúttal is sikerül felülkerekedniük a szélsőségeseken: mind a végletekig eltúlzott antirasszista, mind a kommunista-anarchista antifa mozgalmon…

Lajos Mihály