Közzétették az új állami felvételi ponthatárokat

2020. július 30., 11:57

A szertifikátok minimálisan szükséges pontjainak száma a költségvetésből finanszírozott képzési formákra való jelentkezéshez a választott szakiránytól függ – jelentette ki Oleh Sarov, az Oktatási és Tudományos Minisztérium felsőoktatási és felnőttképzési főosztályának vezetője, akit az Ukrinform idéz.

„Költségvetési helyre való jelentkezéskor a versenypontszámnak legalább 125 pontnak kell lennie” – jelezte a tisztviselő.

Ugyanakkor a költségvetési helyekre való jelentkezéshez gyógyszerészet vagy ipari gyógyszerészet szakokon a felvételi ponthatár 130, a jogászképzésre, a közigazgatás vagy nemzetközi kapcsolatok szakokra való felvételhez 140 pontra van szükség.

Az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére az egészségügyi szakterületek esetében a ZNO második és harmadik tantárgyaiból szerzett szertifikátoknak legalább 150 pontot kell érniük.

„Ha a felvételiző kevesebb, mint 125 ponttal rendelkezik, csak magánszemélyek és jogi személyek költségén számíthat bachelor szintű képzésre valamennyi szakon” – jelezte Sarov.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)