Még várni kell Orbán kijevi látogatására

2020. július 30., 17:15

Orbán Viktor magyar miniszterelnök akkor látogat el Ukrajnába, „amikor a körülmények megengedik” – jelezte Íjgyártó István, Magyarország ukrajnai nagykövete az Interfax – Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában.

„Nincs utasításom azt mondani, hogy van látogatási időpont. De azt hiszem, hogy amikor a feltételek megengedik, akkor meg fog történni” – mondta Íjgyártó.

A diplomata szerint a látogatáshoz vezető útitervről szóló megállapodás állandó beszélgetésekből állt a két külügyminiszter, Dmitro Kuleba és Szijjártó Péter között, akik „a kapcsolataink helyreállításának vagy szabályozásának motorjai lesznek”.

„Megállapodtak abban, hogy néhány intézménynek meg kell kezdenie a munkát, hogy azonosítsák a problémákat, megnyissák az utat a további tárgyalások és kétoldalú találkozók előtt. Ezek közül három a legfontosabb. Az első intézmény a kormányközi gazdasági vegyes bizottság, amelyet megbénított ez a kellemetlen helyzet a két országban. Ennek ellenére nagyon hosszú listájuk volt a témákról, amelyekben nem lehetett előrelépni” – fejtette ki.

A második intézményként Íjgyártó a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó vegyes bizottságot nevezte meg, amely egyike a két ország közötti legrégebbi intézményeknek.

„És harmadszor, a legfájdalmasabb témák a nyelvhasználattal, és különösen az oktatással kapcsolatosak. Szakértőkhöz kell fordulnunk, hogy ezt a témát is megvitassuk. Ezek az elemek segítették előkészíteni az utat a csúcstalálkozóhoz” – tette hozzá a nagykövet.

Megjegyezte, hogy a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó ukrán–magyar vegyes bizottság társelnökeinek július 14-i találkozója „abszolút időszerű és fontos”, de többnyire eljárási és gyakorlati jellegű volt. Íjgyártó emlékeztetett, hogy 2011 óta nem tartott a bizottság teljes ülést, a társelnökök pedig 2017 óta nem találkoztak.

„Ez nagyon biztató, azt jelenti, hogy valami elkezdődött. Magyarországot többször azzal vádolták, hogy megpróbáljuk nemzetközivé tenni ezt a konfliktust. Ez nem igaz. Most kezdődik ez a folyamat, van partnerünk. Az ukrán oldal jelezte, hogy több átszervezés után nehézségekbe ütközik a szükséges bizottsági tagok kijelölése, a kisebbségi kérdésekkel kapcsolatos állami intézmények többségének kialakítása még folyamatban van. De megígérték, hogy az első tagokat ukrán részről augusztusban vagy szeptemberben kinevezik. Ezért lehetséges, hogy ősszel a bizottság összeül” – mondta.

Arról szólva, hogy mikor várható az oktatási bizottság ülése, Íjgyártó jelezte, a két ország oktatási minisztériumai „hamarosan megállapodnak arról, mikor tudják megtartani az ülést”.

(interfax.com.ua/Kárpátalja)