Vasárnapi üzenet: 2020. augusztus 2.

Elég neked az én kegyelmem

2020. augusztus 2., 08:45 , 1017. szám

A mai kor emberének egyre több betegséggel, kórral kell szembenéznie. Sajnos, szinte nincs olyan család, ahol szűkebb vagy tágabb körben ne lenne komoly betegséggel küzdő tag. Ez fontos kérdéseket vet föl bennünk az ember kapacitásaival kapcsolatban, s elgondolkodtat e rövid földi élet értelméről.

A Bibliában van egy ember, aki sok harcon át, de elfogadta Istentől, hogy neki betegségeket ismerő testben kell leélnie az életét és szolgálnia az Urat. Bármennyire is szeretett volna megszabadulni testi bajától, egy életen keresztül hordoznia kellett nyomorúságát, de ez nem befolyásolta lelki épségét, és hitét sem korlátozta, sőt nagyobb reménységet adott neki az elkövetkezendők felől. Ő volt Pál apostol. Élete tökéletesen prédikálja: Isten előtt nem a test a lényeg, hanem sokkal fontosabb a lélek épsége és tisztasága.

Életéből most egyetlen részt szeretnék kiemelni: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De Ő ezt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.« Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (II. Korintus 12,7–9)

Tövis adatott. A tövis kérdése mindig nehéz. Pál tudja, hogy azért adatott ez neki, hogy el ne bizakodjon. Ezek a tövisek az életben nagyon kemények és fájdalmasak tudnak lenni, gyakran egy életen keresztül kell őket hordozni. Figyelmeztetnek, hogy félelemmel és rettegéssel vigyük véghez üdvösségünket. Nincs olyan hívő ember, akinek ne lenne tövise. Bár a gyötrést általa a Sátán angyala végzi el Pál apostolon, de végeredményben Pál javát szolgálja, mert az elbizakodottságtól és a magát Istentől függetleníteni akaró büszke emberi természettől óvja meg. Isten közelségét éli meg Pál a tövis nyomorgatásában. Ez a tövis érteti meg vele a mély meggyőződést, hogy amit elér, azt nem önerejéből teszi, hanem Isten ereje mutatkozik meg az ő gyengeségeiben is. Valamennyi tövisünk a szenvedő Krisztusra figyelmeztet, aki értünk kapott sebeket, és a halálos tövist a testében azért hordozta el, hogy minket a kárhozattól megmentsen, és nekünk bűnbocsánatot és örök életet ajándékozzon.

Kértem az Urat. Természetesen az emberben nagy lázadás van, a hívőkben pedig komoly imaharc folyik az Isten tövise vagy keresztje ellen. „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár” – kéri Jézus földi szenvedéseinek végén. Ki ne kérné ezt az Istentől nemcsak háromszor, hanem jóval többször?! Vannak kérések, melyeket az Isten meghallgat, választ is ad, mint ahogyan Pálnak, de a tövist nem veszi el. Istennek van hatalma elvenni, de van hatalma megtartani és a fájdalmas szúrásához mindennap erőt is adni.

Elég a kegyelem. Minden embernek ide kell eljutni. Elég a kegyelem. Erre az egész földi életre, annak minden szükségletére, életfeltételeihez, és elég a kegyelem az üdvösséghez is. A hívő ember előtt Isten feltárja, hogy életében minden kegyelemből van. És ez nem kevés, Isten kegyelme az őt félők iránt soha nem fogy el. A kegyelem mértékegysége: elég. A kegyelem olyan életforrás tehát, amely nélkül biztos, hogy nem lesz ereje az embernek végig kitartani. De ez minden embernek adatik, aki alázatosan kéri a mennyei Atyától.

Isten ereje az erőtlenségeinkben. Ez a csoda, melyet a kegyelmet kapott hívő ember nap mint nap átél. Amire nem volt képes Pál apostol, azt Isten végezte el általa. Amire nem vagy képes egyedül, Isten erejével és kegyelmével megteszed. A küldetésed nem vall kudarcot, az életed nem vall szégyent, ha erőtlenséged érzetében Istent, minden életerő forrását kéred, hogy legyen veled. Az erőtlenségeink érzete kegyelmi állapot, mert ott kezd Isten megtölteni az Ő mennyei erejével. Ámen.

Menyhárt István
mezővári református lelkipásztor