Kezdetét vette a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia

2020. augusztus 4., 08:33 , 1018. szám

„A kihívásokra meg kell találni a választ, az élet erről szól” – mondta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke. Így idén nyáron a KMPSZ előtt az a kihívás állt, hogy a mostani karanténidőszakban hogyan valósítják meg az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő, pedagógusok továbbképzésére szánt Kölcsey-pedagógusakadémiát.

„A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség immár majdnem három évtizedes fennállása óta mindig igyekezett a pedagógusok igényeire reflektálni. Egy évvel ezelőtt, mintha megéreztük volna, az elnökség úgy döntött, hogy az új oktatási technológiákra fogjuk a nyári akadémiát fókuszálni” – mondta Orosz Ildikó elnök asszony.

A KMPSZ vezetőségének az elhúzódó karanténintézkedések következtében teljesen újra kellett terveznie az idei Kölcsey-akadémiát, sőt, ami még fontosabb, reflektálniuk kellett azokra a körülményekre és felmerülő igényekre, amelyek jelenleg formálják a pedagógusok munkáját.

Ahhoz, hogy mindenhova eljusson a kidolgozott program, a KMPSZ rendezett egy offline (élő) képzést a távoktatás lehetőségeiről és módszereiről. A Képzők képzésére 2020. augusztus 3–8. között kerül sor, amelyre a szervezők olyan pedagógusokat vártak, akik a képzés során megszerzett tudást és tapasztalatot a saját iskolájukba továbbviszik és átadják a pedagógustársaiknak is. A képzés a járványügyi intézkedések betartásával a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán kerül lebonyolításra. Augusztus 3-án, hétfőn, az ötnapos képzés első napján két külön tanteremben 36 fő vett részt, betartva azt az egészségügyi normát, mely szerint egy személyre öt négyzetméter szabad terület kell, hogy jusson. A megnyitóhoz mintegy 70-en csatlakoztak online: tanintézményvezetők és tanárok. A képzéshez online formában is lehet csatlakozni, ezt a lehetőséget a képzési napokon átlagosan 8-10 fő használta ki.

A képzés célja a kárpátaljai oktatás korszerűsítése, a távoktatás hatékonyságának növelése, valamint a pedagógusok munkájának megkönnyítése.

Szilágyi Lajos, a KMPSZ Beregszászi Régiójának elnöke elmondta, hogy bár az elmúlt években sokat fejlődött a technológiai ellátottság, a járványügyi helyzet és az azzal járó távoktatás rávilágított arra a problémára, hogy sok esetben sem a pedagógusok, sem a szülők nincsenek megfelelően felkészülve a távoktatáshoz szükséges gyakorlati tudással. A KMPSZ épp ezen okból kifolyólag szervezte meg a most induló egyhetes Képzők képzését, ahol lehetőséget biztosítanak a pedagógusoknak megismerkedni részleteiben a távoktatáshoz szükséges gyakorlati tudással és eszközökkel.

A Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében jött létre.

K. K.