Sajtótájékoztató: Olekszij Petrov 100 napja Kárpátalja kormányzója

2020. augusztus 4., 19:30 , 1018. szám

Július 30-án Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció vezetője az ungvári vár udvarában tartott sajtótájékoztatót, melyben beszámolt kormányzóságának eddigi 100 napjáról.

A sajtótájékoztató másfél órája alatt az újságírók érkeztek feltenni minden, a lakosságot érintő és érdeklő kérdést.

Az óvodák és iskolák megnyitásáról

A kormányzó beszéde során kiemelte, hogy vidékünkön stabilizálódni látszik a járványhelyzet. Elmondása szerint Kárpátalja az Egészségügyi Minisztérium által létrehozott besorolás szerint azért került a vörös és narancssárga zónák közé, mert tranzitövezet. Mindennek ellenére Viktor Ljasko egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos megyénkben végzett ellenőrzését követően arra a döntésre jutottak, hogy az iskolák szeptember 1-től megnyitják kapuikat régiónkban.

Ami az óvodákat illeti, Olekszij Petrov ígéretét tette, hogy a technogén-ökológiai és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottság következő ülésén újra felveti a kérdést. „Ha nem tudnák, már felvetettem korábban is ezt a javaslatot, azonban a járványügyi osztály munkatársai ellenezték. Az édesanyákkal való tárgyalás után azonban úgy döntöttem, újra visszatérek rá” – mondta el.

„Magyar kérdés”

A sajtótájékoztató során az újságírók a „magyar kérdés” felől is érdeklődtek. A kormányzó kijelentette, hogy Kárpátalján nincs semmilyen „magyar kérdés”, s hozzátette, hogy az előzőleg adott interjúkban már több alkalommal is leszögezte ezt. „Ukrán kérdés van… És mondhatni, nem fordítanak elegendő figyelmet egyes területekre. Jelenleg is megfigyelhető a pénzügyi források egyenetlen eloszlása az olyan helyeken, ahol nemzeti kisebbségek élnek. De „magyar kérdés” nincs. S ugyanezt mondtam el Kijevben is. Az első munkalátogatásom Beregszászban volt. Tárgyaltam a nemzeti kisebbségek képviselőivel. Szeretném elmondani, hogy én csak ukrán patriótákat láttam, ukrán állampolgárokat, akik itt, ezen a területen akarnak dolgozni és gyermeket nevelni” – szögezte le Olekszij Petrov.

Mindezekhez hozzátette, nem áll fenn semmilyen különleges bánásmód az egyes nemzeti kisebbségekkel, s ezt bizonyítja az is, hogy az egyik kórház, mely állami támogatással épül, Beregszászban található. „Bátyúban magyar nyelvű óvodát és iskolát építünk. Felújítjuk az ottani utakat, s ha Isten is úgy akarja, egy üzemet is beindítunk… Nem látok semmilyen nehézséget a magyar kisebbség és a megye vezetősége közötti kapcsolatban” – jelentette ki.

Nem lesz InterCity

A sajtó képviselői a légi és vasúti közlekedés fejlesztéséről is faggatták a kormányzót. Petrov elmondta, hogy az InterCityre technikai okok miatt sajnos nem számíthatunk. A hegyvidéken lévő vasúti hálózat nem engedi meg azt a sebességet, amellyel a hasonló típusú vonatok közlekednek. [...]

„A munkácsi reptér nem az én ötletem”

Olekszij Petrov kijelentette, hogy a Munkácson beindítandó repülőtérről csak kinevezését követően szerzett tudomást, de nem ellenzi az ötletet. „Amennyiben szeretnék, próbálják meg. Úgy tudom, a helyi önkormányzat már elkülönítette a projekttervhez szükséges költségeket. Jelenleg dolgoznak rajta. Azonban őszintén megmondom, nem hinném, hogy két repülőtér képes lenne egy légtérben működni” – közölte.

Mi legyen a szeméttel?

Olekszij Petrov szerint a fő probléma a hulladékfeldolgozó üzemeket illetően az, hogy nem jövedelmezőek. A problémát jogalkotási szinten kell megoldani, mégpedig a legjobb európai példa szerint: el kell fogadni egy erről szóló törvényt, nyitni kell egy alapítványt, s kötelezni a csomagolóanyag-gyártókat, hogy fizessenek bizonyos díjakat az alapítvány számlájára, végül a befolyt összegből lehet majd finanszírozni azon befektetőket, akik megépítenék a hulladék-újrahasznosító üzemeket.

A beszélgetés során érintették a decentralizáció témáját is. A kormányzó elmondta, idén lezajlanak a járási tanácsokba történő választások, azonban a jövőben járási szinten nem lesznek majd képviselők, ez a tisztség csakis az egyesített területi közösségek és a megyei tanács szintjén marad majd meg. Egyelőre azonban nem tudni, hogy mikor szüntetik meg a járási tanácsokat.

„A szakma segít”...

Az újságírók kíváncsiak voltak arra is, hogy miért mondott le Petrov az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) betöltött magas rangú pozíciójáról azért, hogy megyénk kormányzója legyen, valamint segít-e egykori beosztása jelenlegi feladatai végzése során. „A szakmám segít. Az az élettapasztalat, melyet a különböző tisztségek betöltése alatt szereztem, kezdve a kadéti s befejezve a tábornoki rangú osztályvezetői poszttal, segít rendszerezni a dolgokat. Úgy gondolom, hogy jól bírom a stresszhelyzeteket, többek között a munkám miatt. Azonban a legfőbb előnyöm az, hogy jó vagyok a hatékony csapatok kiválasztásában” – mondta el a kormányzó.

VV/Ruszlan Fatula, Karpatszkij Objektív