Összeöntötték a Magyarok Kenyere programban felajánlott búzát Szarvason

2020. augusztus 5., 09:12 , 1018. szám

Összeöntötték az idén tízéves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programjában a felajánlott búzát múlt pénteken a történelmi Magyarország közepén, Szarvason.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei búza-összeöntés ünnepén elmondott köszöntőjében azt mondta, hogy az ország és a nemzet emelkedését szolgáló politikát a magyar öntudatra, önbizalomra és önrendelkezésre kell építeni.

Így nyerhető meg az elveszített XX. század után a XXI. század, így maradhat meg Kárpát-medencei szülőföldjén a külhoni magyarság, és így őrizhető meg Magyarország magyar országnak – fogalmazott.

A házelnök emlékeztetett, három évfordulóra is emlékeznek a magyarok idén. Trianon után száz évvel egyre tisztábban látszanak nemcsak az okok, hanem az is, mit lehet tenni, „hogy úrrá legyünk sorsunkon”.

Nagy István agrárminiszter a búzát felajánló gazdák munkáját köszönte meg, amelyet idén a szélsőséges időjárás és a koronavírus-járvány is nehezített. A tárcavezető szerint a magyaroknak nemcsak egymás mellett elpergő búzaszemeknek kell lenniük, hanem kenyérnek is, azaz az egyes emberből a közösség részévé kell válniuk.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint az ünnepség is tanúsítja, hogy erős nemzet a magyar. Tíz éve nemcsak kormányváltás, hanem radikális irányváltás is történt, az identitásőrző programok mellett 2014–2015-ben elindultak a határon túli gazdaságfejlesztési programok is, a támogatások segítségével a külhoni magyarok előnybe kerülhetnek versenytársaikkal szemben – mondta.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke arról beszélt, hogy a program hozzájárult a nemzetegységesítéshez, „jelezve, hogy egy kenyéren vagyunk”. Hozzátette, a gazdák nemcsak gabonát ajánlanak fel, hanem tudásukat és tapasztalatukat is átadják határon túli társaiknak.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke felidézte, tíz éve még csak 10 tonna búza gyűlt össze, tavaly közel 5700 magyarországi és határon túli magyar gazda vett részt az adományozásban, mintegy 800 tonna búzát adva össze a hazai és határon túli gyerekeknek, időseknek és rászorulóknak.

Az összeöntött búzát – miután a felvidéki kovászt, a parajdi sót és a kárpátaljai, a Fekete-Tisza forrásától hozott vizet is elhelyezték – ökumenikus szertartás keretében megáldották.

Ezt követően a búzát Magyarország egyetlen működő, lóvontatású szárazmalmában látványőrlés keretében megőrölték.

A búzaadományok gyűjtése július elején kezdődött és augusztus 20-ig tart. Magyarországon 89, határon túl pedig további több tucat ponton gyűjtik a felajánlásokat, amelyet húsz anyaországi és számos külhoni malomban őrölnek majd meg.

(MTI/Kárpátalja)