Csöndes főhajtással és koszorúzással emlékeztek meg Franc Ignácról

2020. augusztus 11., 17:21 , 1019. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egykori kőrösmezői alapszervezeti elnökére emlékeztek csöndes főhajtással és koszorúzással a helyi temetőkertben. Az egykori alapszervezeti elnök váratlan halála mély űrt hagyott a Szövetség kőrösmezői alapszervezetében.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „Kőrösmező az utolsó mentsvára a magyarságnak, ahol iskolánk és óvodánk is működik, amelyek létrejöttében fontos szerepe volt Franc János Ignácnak, akit most elveszítettünk. Az itt élő magyar közösségi élet folytonosságát azonban tovább kell vinnünk, és szükséges megtalálnunk azt az embert, aki mindezt a hagyatékot tovább tudja majd örökíteni itt, Kőrösmezőn. Ha elveszítjük, ha nem figyelünk arra, amit már itt létrehoztak, akkor veszendőbe fog menni ez a terület. Másrészt pedig fontosnak tartottuk, hogy elbúcsúzhassunk az egykori bajtárs­tól, hiszen a járványügyi intézkedések nem tették lehetővé, hogy részt vegyünk a temetkezési szertartáson. Franc Ignác munkásságát pedig nem szabad és nem is kell feledni!”

VE