Leggyakrabban ukránokat utasítanak ki Németországból

2020. augusztus 15., 09:25

Németországban tavaly jelentősen nőtt az országból kiutasított külföldiek száma – jelentette a korrespondent.net a Neue Osnabrücker Zeitung (NOZ) nyomán.

A NOZ az NSZK Belügyminisztériumának a Baloldali Párt frakciójának megkeresésére adott tájékoztatása nyomán azt írja, tavaly 11 081 külföldi kiutasításáról született határozat. Ily módon 2018-hoz képest, amikor 7408 ilyen határozat született, számuk 50%-kal nőtt.

A legtöbb kiutasítási határozat – 1252 eset – ukrán származású személyek vonatkozásában született. A további sorrend Albánia és Szerbia 1220, illetve 828 kiutasítással.

A kiutasítottaknak el kell hagyniuk Németországot. Akik nem tesznek eleget a határozatnak, azokra kitoloncolás vár. Eddig összesen 311 811 külföldi kiutasításáról született határozat. Azonban a NOZ információi szerint mintegy 30 ezer közülük máig Németországban tartózkodik.

Korábban a DW a Szövetségi Statisztikai Hivatalra való hivatkozással jelentette, hogy Németországban összességében több mint 40 ezren foglalkoznak hivatalosan prostitúcióval. Több mint egyharmaduk (14300 fő) román útlevéllel rendelkezik. A 2019 végi állapot szerint 276 regisztrált prostituált volt ukrán állampolgárságú, 278 orosz és csak 61 fehérorosz.

(korrespondent.net/dw.com/Kárpátalja)